Az utolsó szó jogán a Bence halálát kívánó mostohaanya, P. Erika és a sírját megásó Kertész József is kereszténységről és hitről beszélt, nagy felháborodást kiváltva a tárgyalóteremben.
A másodrendű vádlott Kertész többször keresztet vetett a vallomása alatt, azt hajtogatta, hogy hisz Istenben és mennyire fontos neki a hit, de azt is hozzátette, hogy nem akar mártírkodni. Ugyanakkor hangsúlyozta, mennyire szereti három lányát és Bencével majdnem egyidős, 12 éves fiát. Állítása szerint éppen azért vett részt a bűncselekményben, mert az elsőrendű vádlott Bogdán József azzal fenyegette, hogy bántja a gyerekeit.
A gyilkosság értelmi szerzőjeként megvádolt P. Erika az utolsó szó jogán is tagadta, hogy pénzért bérelt volna fel gyilkosokat. Korábban elhangzott, hogy az asszony látónál járt és ördögűzést végeztetett - erről most azt mondta, hogy a hit erejével akarta megmenteni Bencét. Ő is azzal védekezett, hogy megfélemlítették, ezért vett részt a gyilkosságban.
Bogdán József ugyanazt hajtogatta, mint a tárgyalás alatt, hogy ő, aki profi bűnöző, sokkal okosabban intézte volna a gyilkosságot, ha ő tette volna. Pénzt állítólag azért kapott, hogy összevagdossa Kertész feleségének arcát, nem pedig Szita Bence meggyilkolásáért.
Mindhárom vádlott felmentését kérték az ügyvédeik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.