Mintha csak egy véres háború döntő ütközetére készülnének, olyan feszültséggel várják a veszélyeztetett területen élők a Duna tetőzését. A természeti csapás emberéleteket és keserves munkával szerzett vagyonokat fenyeget, így mindenki megfeszített munkával igyekszik hozzájárulni a folyó „legyőzéséhez”.
Menekülnek a lakók
Leghamarabb Győr-Moson-Sopron megyében tetőzik a Duna, a Szigetközben várhatóan pénteken éri el a folyó a legmagasabb vízállást. Győrben ötezer ágy áll rendelkezésre, ha nagymértékű kitelepítésekre kerülne sor.
Már tegnap is több helységben el kellett hagyniuk a házukat a lakóknak. Mecsérre már csak a főúton lehet bejutni. A település mellett folyik a Mosoni-Duna, amely egyre morcosabb arcát mutatja.
A település alacsonyabb pontjain álló part menti házakból a lakókat tegnapra már kitelepítették, a Dunasor utcán azonban több méter magas gátat emelnek, hogy megóvják az ott sorakozó épületeket. A helyiek szerint nagy a baj, ha már innen is ki kell költöztetni a lakókat.
– Tizenegy év leforgása alatt ez már a negyedik gát, aminek az építésében részt veszek. Ez a legmagasabb – mondta a helybeli Fülöp László, miközben társával, Hécz Tamással egymásra rakodták a homokzsákokat a fóliával betakart töltés tövében. Azt mondják, a fólia az, ami igazán jól működik az árvízi védekezésben.
Veszélyben a metró
Komárom-Esztergom és Pest megyében több helyen kiköltöztették a lakókat, többek között Nagymaroson, Szobon, Kisorosziban, Dunabogdányban. Budakalászon a város központjában folyó Barát-patak okozhat bajt, mert ha a Duna visszaduzzasztja a patakot, az több száz lakóházat önthet el.
A fővárosban hétfőre várják a rekordot jelentő 875 centis tetőzést. Tegnap a víz már elöntötte a rakpartokat. Lezárták a Margitszigetet, kiköltöztették az ottani szállodák vendégeit, és Tarlós István főpolgármester bejelentette: ha a vízszint eléri a 850 centimétert, az M2-es metró Batthyány téri megállóját lezárják. Itt a vonatok csak áthaladnak majd, de ki-, illetve beszállni nem lehet. A víz a vágányokra a tér felől nem törhet be, mert lezárják az állomás polgári védelmi kapuit.
Készülődnek a fosztogatók
Miközben a lakosság az értékeit menti, megjelentek a „dögkeselyűk” is. A Belgrád rakpart környékén több ingatlan tulajdonosát telefonon hívták magukat katasztrófavédelmis felmérőknek kiadó csalók.
Az ismeretlenek a vagyontárgyak biztonságba helyezésének módjáról érdeklődtek. A Budapest Főváros Védelmi Bizottság Operatív Törzse közölte: a katasztrófavédelem munkatársai jelenleg semmilyen adatfelmérést nem végeznek a lakosság körében, telefonon tájékoztatást nem kérnek. Amennyiben mégis tájékoztatásra lenne szükségük, azt csakis személyesen, egyenruhában, jelvény viselésével végzik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.