Pucérság és istenkáromlás miatt alázták Tereskovát

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 17. 17:45
Egyesek szerint szemérmet és vallási érzelmeket sértett Nagy Kriszta Tereskova tervezett kiállítása a Kiscelli Múzeumban. Az énekes-képzőművésznek ezért néhány képét le kellett vennie a falról.
Ocskó Zsolt

Az utolsó pillanatban megcsonkították Tereskova Kiscelli Múzeumban megnyílt kiállítását.

A tárlat kőképeivel nem volt gondja az intézmény vezetőjének, viszont pornográfiára hivatkozva az egyik fotósorozatból több képet eltávolíttatott, a Karácsony című videót pedig istengyalázásra hivatkozva tiltotta le, mert abban Tereskova ruhátlanul ölelget egy fakereszten lévô csecsemôt. A művésznő számított botrány­ra, de cenzúrára nem.

– Nem szívesen beszélek erről, de úgy döntöttem, leveszem a lakatot a számról. A mú­zeum igazgatója először megkért, hogy tartsam titokban, miről van szó. Pedig kimondom: cenzúráról – magyarázta szomorúan Tereskova.

– Azt mondták, nem állíthatok ki bizonyos nemi szerveket ábrázoló képeket, mert akkor az igazgató, sőt, a felettese is elveszítheti az állását. Megsajnáltam őket, ezért belementem, mert a kiállítás koncepciója amúgy is az én megsebződésem témaköre volt. Azáltal, hogy megkértek, vegyek ki képeket a Mapplethorpe című sorozatom­ból, úgy éreztem, az is megsebesült, így a történtek beleillenek a koncepciómba.

– Baromi szomorú ez. Húsz éve vagyok a pályán, de ilyet még nem hallottam, csak az ötven évvel ezelőtti időkből. Megsértettek. Nem kezelnek a helyemen képzőművészként, nem tisztelnek úgy, ahogy a pályatársaimat sem, szemben a színészekkel és a zenészekkel. Ezt akartam kommunikálni a kiállításommal, a falról levett képeket pedig azért is bemutatom majd valahol – tette hozzá a művésznő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.