Aktuális

Négy hét különbséggel születnek a modell babái

Bors

2013. június 19. szerda 10:30

Egy hónapon belül két gyermeke születik a világ egyik leghíresebb fehérneműmodelljének. A Londonban élő amerikai Caprice Bourret számos vetélés után hamarosan kezében tarthatja fiait.

A 41 éves Caprice kétéves pokoljáráson van túl élettársával, Ty Comforttal. A pár gyereket akart, és nagy volt az öröm, amikor Caprice várandós lett. A magzatnak azonban hathetes korában megállt a szíve, a modell elvetélt.

Ezután háromszor próbálkoztak mesterséges megtermékenyítéssel, sikertelenül. Az orvos végül az örökbefogadást javasolta. Megfogadták a tanácsát, és felvették a kapcsolatot egy béranyasággal foglalkozó ügynökséggel. Ezen keresztül kerültek kapcsolatba egy 34 éves asszonnyal, aki már szült négy gyermeket, és nem akart több sajátot. Az asszony teherbe is esett, ­rá­adásul ikerekkel.

Ekkor jött az újabb meglepetés: kiderült, hogy Caprice is gyereket vár. Azt hitte, vége a megpróbáltatásainak, de várandóssága alatt vérezni kezdett, és félő volt, hogy elvetél. ­Rá­adá­sul a béranya is elveszítette az egyik ikerbabát. Szerencsére végül minden jóra fordult. ­Hamarosan két kisfiú születik négy hét különbséggel, az egyik Caprice, a másik a ­bér­anya méhéből.

– Az élet nem lehetne ennél szebb. Ők az én csodababáim – nyilatkozta a Sun című brit napilapnak az amerikai szépség. 

További cikkek

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Tragédia

Megrázó részletek a nyíregyházi tragédiáról: a hátsó szélvédőn repült ki a szörnyethalt 22 éves anya

Ez is érdekelhet

origo.hu

Luxusautójával ment edzésre Dzsudzsák Balázs - kép

life.hu

"Milyen rúzst használsz, Norbika?" - Támadják a kommentelők Schobert Norbit: fotó

magyarnemzet.hu

Eddig bírta a kommentáradatot az egykori szépségkirálynő új barátja

kemma.hu

Halálos baleset Tatabányán: vélhetően rosszul lett az ütközés előtt az áldozat

origo.hu

Hatalmas robbanás lesz az űrben idén

vg.hu

Zacher Gábor: megnyerheti a koronavírus elleni csatát Csollány Szilveszter

origo.hu

124 mérges kígyóval körbevéve találtak holtan egy férfit az otthonában – videó

nemzetisport.hu

Videó: a furcsán futó matematikus bíró elvitte a show-t az Afrika-kupán

borsonline.hu

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

origo.hu

Vidám fazon és 5 literes fogyasztás: teszten a magyarok egyik új kedvence