Libát rajzoltat a Fidesz Bajnai ellen

Fidesz
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 05. 13:00
Furcsa levél jutott a Bors birtokába. Az üzenetben Dunakeszi fideszes polgármestere, Dióssi Csaba hívja „spontán” tüntetni holnapra a szimpatizánsokat Bajnai Gordon ellen.

Amennyiben tudsz készíteni transzparenseket vagy magaddal hozni libahangot utánzó sípot, annak Gordon biztosan örülne – ez a mondat is szerepel abban a kiszivárgott e-mailben, amelyet a dunakeszi Fidesz írt.

A levelet a helyi polgármester, Dióssi Csaba nevében küldték, és egy csütörtöki, „rögtönzött” tüntetésre invitálják az embereket. Holnap utazik a városba Bajnai Gordon volt miniszterelnök, aki a Radnóti Miklós Gimnáziumban tart fórumot, erre gyűlnének a fideszesek. Ebbe a gimibe járnak Dióssi gyerekei is.

A levélben még a transzparensekhez is adnak szövegmintákat, mint például „Bajnai a tolvajok fejedelme”, vagy „Gyilkos a humorod!”, amelyekhez zárójelben megjegyzésként odaírták: rajzoljatok libát a transzparensre, hogy érthető legyen! 

A levelet egy dunakeszi lakos is megkapta, ő küldte be a Bors szerkesztőségébe.

Nem sokkal később érkezett egy másik levél is a feladóktól, ebben azt írják, hogy az előző felhívást tévesen küldték ki.

– Elnézését kérjük az előző levelünkben fogalmazott megszólításért. A levélnek ezt a változatát egy szűkebb baráti társaságnak szerettük volna elküldeni. A technika ördöge azonban megtréfált minket – magyarázkodtak a fideszesek. 

Kérdéseinkkel kerestük Dióssi Csabát, aki a Borsnak elismerte: ők írták a levelet, de abban nem polgármesteri tisztségében, hanem mint helyi Fidesz-alelnök invitálta tüntetni a szimpatizánsokat. – Ez egy sajnálatos technikai malőr volt.

A levelet egy baráti társaságnak fogalmaztuk, azért volt lazább a stílusa, véletlenül küldtük el egy másik címlistára. A felhívást viszont fenntartjuk: Dunakeszi nem örül Bajnai Gordon érkezésének, nem kérünk abból, aki tönkretette az országot – mondta a Borsnak Dióssi. A polgármester egyébként programjai miatt nem biztos, hogy ott lesz a tüntetésen.

A transzparensekkel kapcsolatban hozzátette: ők csak ötleteket adtak, mindenki olyan táblával jön, amilyennel akar. 
Megkerestük Bajnai Gordon pártját, az Együtt–PM Szövetséget is, hogy ők mit szóltak a levélhez.

– Eddig sem volt kétség afelől, hogy az Együtt–PM országjárása során megjelenő ellentüntetőket a rezsim szervezi: központilag gyártott transzparensek, azonos jelmondatok, gyakran már ismerős arcok fogadták politikusainkat mindenütt. A dunakeszi polgármester lebukása csak hivatalossá tette mindezt, a Fidesz ezzel a nevére vette a Bajnai Gordon elleni lejárató kampányt – közölte lapunkkal a párt sajtóosztálya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.