Lelőtték a rendőrök a kábeltolvajt, társát keresik

kábel
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 25. 23:00
Elkaptak a három kábeltolvajt Kisteleken, akik a tettenérés után megtámadták a rendőröket. Az egyik támadót meglőtték és elkapták, de egyikük, a 25 éves Mezei Csaba elmenekült. A rendőrök szerint veszélyes.
Bors

A rendőrök kedden, az éjszaka közepén ütöttek rajta a három tagú tolvajbandán Kistelken - olvasható a Délmagyar.hu oldalán. Azonban a férfiak nem adták meg magukat, dulakodni kezdtek a rendőrökkel. Egyikük egy erővágóval arcon csapott egy zsarut, aki erre válaszul támadója felé lőtt, akit el is talált. A meglőtt férfit és egyik társát végül sikeresen elfogták, a harmadik rablót, a 25 éves ceglédi Mezei Csabát azonban keresik.

– A férfi megközelítőleg 170 centi magas, átlagos testalkatú, barna hajú, barna szemű. Aki Mezei Csaba tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a Kistelki Rendőrkapitányságot a 06-62-598-130-as számon vagy a rendőrség ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es segélyhívószámát, avagy - névtelensége megőrzése mellett - tegyen bejelenést a Telefontanú 06-80-555-111-es számán - tájékoztat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Hozzáteszik, a férfivel nem árt vigyázni. 

– Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Mezei Csaba rendkívül veszélyes, támadásától lehet tartani, ezért kérjük, hogy senki ne próbálja meg elfogni, hanem értesítse a rendőrséget.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.