Kalapáccsal csapott a hüvelyre - az ujja bánta

kalapács
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 10. 19:00
Egy 16 éves fiú, H. Dénes kezében robbant fel egy második világháborús lőszer. A fiatal srác előtte úgy döntött, hogy szétszereli a második világháborús töltényt, sőt kalapáccsal rá is vert egyet.
Bors

Békésen ásta Gyöngyösön a kertet H. Dénes, amikor egy erősen rozsdás tárgyra lett figyelmes. A fiú felemelte a parányi fémdarabot, amiről hamar kiderült, hogy egy lőszer - írja a Heol.hu. Ezután a teraszon kezelésbe vette. Először szétszerelte, sőt a benne lévő lőport elégette.

Ez még kevés volt a boldogságához, mert kalapáccsal még rá is ütött egy nagyot a töltényhüvelyre és a magra. Ezt már a lőszer sem bírta, s a fiú kezében felrobbant, roncsolva bal kezének egyik ujját.

A töltényeket szakértők vizsgálták meg, s megállapították, hogy azok lőszerelemek, amelyek csak engedéllyel tarthatók. Márpedig azzal a fiú nem rendelkezett, ezért eljárás indult ellene. Az Egri Járási Ügyészség engedély nélküli megszerzéssel elkövetett lőszerrel visszaélés bűntettével vádolta meg H. Dénest.

Bírósági elé állítás során a Gyöngyösi Járásbíróság próbára bocsátotta, s pártfogó felügyelet alá helyezte. A fiatalember a tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem tudta, mit kell tennie a talált töltényekkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.