Elnökként is válnak a világ politikusai

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 08. 11:00
Váratlan volt Vlagyimir Putyin orosz elnök és felesége, Ljudmilla bejelentése, miszerint harminc év után beadják a válókeresetet. A pár évek óta külön él. Nem Putyin az első állami vezető, aki a hivatali idejében elválik.
Bors

Vlagyimir Putyin a legújabb tag a klubban. Az elvált politikusok közösségébe hamarosan beléphet az orosz elnök is, aki csütörtök este váratlanul bejelentette, hogy harminc év házasság után elválik a feleségétől. Igaz, csak ­pa­píron lesz változás, hiszen Vlagyimir és Ljudmilla már évek óta külön él. 

Egyébként nem ő az első állami vezető, aki hivatali ideje alatt válik. A Bors összeállította az elvált állam- és kormányfők klubját.

Nicolas Sarkozy és Cécilia

A volt francia elnök és második felesége 1996-ban házasodott össze. Egy fiuk született. Kapcsolatuk 2005-re végleg megromlott, mindketten másokkal randizgattak titokban. Ennek ellenére – feltehetően a szavazatok miatt – végigcsinálták a kampányt, és csak a választások után, 2007 októberében váltak el hivatalosan. Sarko egy évvel később elvette Carla Brunit.

Silvio Berlusconi és Veronica

Talán a leghangosabb válás volt a felsoroltak közül. Az olasz kormányfő felesége 2009-ben azután adta be a válópert, hogy a veterán politikus állítólag összeszűrte a levet egy tinédzser lánnyal, Noemi Letiziával. A per tavaly fejeződött be, Berlusconi élete végéig fizetheti a rekordösszegű tartásdíjat, havi hárommillió eurót.

Andreas Papandreou és Margaret

Görögország 1996-ban elhunyt kormányfője igazi nagypályásnak számít, hiszen miniszterelnökként elintézte, hogy nyugodtan elvehesse szeretőjét.
A 80-as években Görögországban még büntették a házasságtörést, ezt javaslatára a parlament eltörölte, így könnyebben beadhatta a válókeresetet. Papandreou ezt úgy „ünnepelte”, hogy 1989-ben elvált feleségétől, Margarettől, és elvette harminc évvel fiatalabb szeretőjét, Dimitra Liani légiutas-kísérőt.

Nelson Mandela és Winnie

A dél-afrikai elnök és második felesége, Winnie 1958-ban házasodott össze. Évtizedeken keresztül folytatták küzdelmüket a feketék elnyomása ellen. Még a hosszú börtönévek sem tudták őket elválasztani. Ezért is volt megdöbbentő, amikor 1996-ban, két évvel Mandela elnökké választása után elváltak. A hivatalos indoklás szerint Mandela a nő hűtlensége miatt adta be a keresetet.

Hugo Chávez és Marisabel

Bár a néhai venezuelai államfő igazi szoknyavadász hírében állt, csak kétszer nősült. Második nejét, Marisabel Rodriguez riportert 1997-ben vette el. Házasságuk túlélte az elnökválasztást, de 2002-ben különváltak. Végül 2004-ben mondták ki a válást.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.