Csak a gyerek élte túl a tragikus parkolást

PUBLIKÁLÁS: 2013. június 25. 21:00
Az anyuka egy Lexus-szal gyakorolta a beállást egy parkolóházban. Első próbálkozásával majdnem kioltotta férje életét, második nekifutásra viszont nemcsak vele, hanem saját magával is végzett a nő. Csak a hatéves kislányuk élet túl, aki viszont végignézte, hogy meghalnak a szülei.
Bors

Egy kínai asszony, miután megkapta a jogosítványát férjével éppen a parkolást gyakorolta, mikor a tragédia történt - írja a Daily Mail. A nő egy parkolóházban igyekezett az egyik helyre beállni a Lexus-szal, mikor férjét az oldalsó falnak nyomta.

A 41 éves nő nagyon megijedt, mivel a férje egy nagyot kiáltott, és hogy minél előbb kiszabadítsa, kihajolt az ablakon és rálépett a gázra. Azonban a kocsi még mindig rükvercben volt, így élete szerelmét felkente a falra, ráadásul a saját fejét is belevezette az oszlopba.

Az apa a helyszínen életét vesztette, a nő kórházba menet a mentőben halt meg. Hatéves kislányuk élte túl egyedül a parkolási kísérletet, aki ráadásul végig is nézte, hogyan öli meg véletlenül az anyja az apját, és hogyan végez magával.

A család nevét érthető okokból nem hozták nyilvánosságra.
  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.