Bors-nyertes: felújításra költik a pénzt

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 26. 12:00
Ötvenezer forintot nyert Fóti Zoltánné a Borstól. Az asszony el sem akarta hinni, hogy ekkora szerencse érte, ugyanis lakásfelújításra gyűjtenek. Nagypapájának köszönheti a nyereményt.

El sem hittük, annyira jókor jött a nyeremény – lelkendezett boldogan Fóti Zoltánné Marianna, amikor megtudta, hogy a Bors Mindig nyereményjátékán ő vihette el a húsz pénzjutalom egyikét.

– A 82 éves nagypapa vette a Borsot csak azért, hogy nekünk nyerjen. Reggel az első dolga volt hívni minket, hogy elújságolja: sikerült, a nyeremény pedig, ahogy ígérte, a miénk.

A június amúgy is emlékezetes lesz a család számára.

– A gyermekem szombaton nősült, mi pedig lakásfelújításra gyűjtögettük a pénzt. A Bors-nyeremény megkönnyíti a dolgunkat. Ezt a napot soha nem felejtem el – tette hozzá.

Más zsebe sem maradt üres, ketten is nyertek egy 300 ezer forintos utazást.

– Amikor megtudtam, hogy nyertem, azt hittem, valami trükk. Örülök, hogy mégis való­ság – mondta Stiller Krisztina, az egyik utalvány boldog tulajdonosa. – A párommal együtt megyünk nyaralni belőle.

Perczel Anikó is utazhat a Bors jóvoltából.

– Már nem is tudom, mikor voltunk utoljára nyaralni. Három lányom van, amíg kicsik voltak, nem mehettünk sehova. A legfiatalabb is elmúlt 19, így most már utazhatunk – tervezgetett Anikó.

A három hölgy már nyert, de senki ne csüggedjen, egészen július 21-ig játszhat a Borssal.

 

Játékunk keddi nyertesei:

Benkő Andrea, 2344 Dömsöd - serpenyőkészlet

Saska Istvánné, 2220 Vecsés - Viking fűnyíró

Gábor Julianna, 2451 Ercsi - serpenyőkészlet

Bödőcs József, 8900 Zalaegerszeg - óravásárlási utalvány

Dézsi Irén, 5624 Doboz - serpenyőkészlet

Szikora István, 1134 Budapest - Naturland-csomag

Finna László, 9700 Szombathely - 25 000 Ft

Vati Lászlóné, 8000 Székesfehérvár - JYSK vásárlási utalvány

Bucsi Gyuláné, 2800 Tatabánya - 25 000 Ft

Szegedi János, 1173 Budapest - óravásárlási utalvány

Molnár Gyuláné, 9314 Egyed - Viking fűnyíró

Szlávikné Hordós Andrea, 9400 Sopron - óravásárlási utalvány

London Gábor, 2063 Óbarok - 25 000 Ft

Csernicska Hajnalka, 1184 Budapest - könyvutalvány

Varga György, 2013 Pomáz - Naturland-csomag

Bóra-Molnár József, 1092 Budapest - 25 000 Ft

Oravecz János, 1042 Budapest - könyvutalvány

Holotta Józsefné, 1188 Budapest - 50 000 Ft

Pető Tímea, 2225 Üllő - JYSK vásárlási utalvány

Juhász Eszter, 6421 Kisszállás - Vodafone Smart 2 mobil

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.