Egy tizenegy esztendős német kislánynak az lett a veszte, hogy nem értett egyet egy iskolatársával - írja a Bild. A gyerekek ezért - tizenöten - alaposan helybenhagyták Anna Mariát, tanára, pedig ahelyett, hogy segített volna rajta, egész egyszerűen hazaküldte.
A kislány az iskola udvarán szólalkozott össze a szintén tizenegy esztendős Mohameddel, aki másodpercekkel később a barátait odarendelte és azonnal elkezdték ütni a lányt.
– Azt hittem, nem hagyják abba, féltem, hogy meghalok – mondta a kislány. Egy iskolatársa szaladt be a tanári szobába, hogy szóljon a tanerőnek, ekkor megijedtek a diákok és abbahagyták verést. A kislány szédülésről, fájdalmakról panaszkodott a nevelőknek, de ez nem hatott meg senkit, szélnek eresztették.
A kislányt a földön térdelve találta meg az édesapja, aki azonnal értesítette a rendőröket. A kislány miközben elmesélte a hatóság embereinek, min ment keresztül, az eszméletét is elvesztette. A kórházban megállapították: koponya zúzódása, agyrázkódása, hasi és gerincsérülései lettek, vesezúzódása miatt pedig véressé vált a vízelete. A rendőrség nyomoz, az iskola pedig nem nyilatkozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.