Ma áll bírái elé Portik Tamás a Prisztás-gyilkosság vádjával. Közel egy évvel ezelőtt fogták el, azóta sem tett vallomást. Miért mondják őt az utóbbi húsz év legnagyobb magyar bűnözőjének volt és jelenlegi zsaruk is? Erre kerestük a választ ma véget érő sorozatunkban.
„Odaléptem hozzá. Lehajoltam. Elkezdtem szólongatni, hogy Józsi, Józsi! Semmilyen választ nem kaptam. Akkor láttam meg, hogy Józsi feje alatt véres az aszfalt.Kiabálni kezdtem, hogy segítség, segítség!”.
Így vallott Prisztás József 1996. november 1-jei megölése után F. Ferenc, aki a vád szerint a helyszínre csalta Prisztást. Ezek után nem a rendőrséget, hanem az áldozat üzlettársát, H. Istvánt hívta először. Ő pontosan tudta, hogy a Ladik utcába megy Prisztás József. A férfit közvetlen a gyilkosság után meghallgatták tanúként, de most, az új eljárásban névvel, nyíltan nem tett vallomást.
F. Ferenc többször változtatott a tanúvallomásán. Az ügyészség szerint szándékosan rossz személyleírást adott az elkövetőről, majd 1997-től éveken át havi ötszázezer forint hallgatási pénzt kapott.
A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolja Portik Tamást és két társát. A gyilkosságot a vád szerint 1996. november 1-jén Portik testőre, H. István követte el, míg a Prisztás Józsefet a III. kerületi, Ladik utcai helyszínre csaló F. Ferenc bűnsegéd volt. Portik a főügyészség szerint 1996-ban három ingatlan kapcsán keveredett vitába Prisztással.
Lapunk – egymást erősítő forrásoktól – megtudta, hogy több vallomásban nem Portikot tartják a Prisztás-ügyben a legmagasabb szinten lévő megbízónak, hanem D. Gábort. Az ügy koronatanújának számító Radnai László egyenesen arról beszélt a kihallgatásán, hogy D. Gábor egyszer a következőket mondta neki: az elkövető egy professzor, nejlonzacskóval fogta a fegyvert, hogy ne maradjon lőpor a kezén. Az ügy egyik fontos ellentmondása, hogy Radnai Jozef Rohácot nevezte meg Prisztás gyilkosaként.
A vád rengeteg tanút idézett: többek közt Prisztás József lányát, Radnai Lászlót, a Prisztás-ingatlanok adásvételét bonyolító ügyvédet, Búza Jánost és az ügy korábbi gyanúsítottját, K. Tibort. Felolvassák Portik Tamás anyósának, Riskó Juditnak, illetve Prisztás egykori élettársának a vallomását is.
Rohác hallgat, mint a sír
A négy áldozatot követelő Arany-kéz utcai robbantás az első ügy, ami összeköti Portik Tamást és Jozef Rohácot, a Fenyő-gyilkosság feltételezett tettesét. Rohác csakúgy, mint Portik Tamás, megtagadja a vallomástételt.
Rohácot összesen három ügyben – köztük a Fenyő-gyilkosságban – hat ember kíméletlen megölésével gyanúsítják. Érdekes egybeesés, hogy Rohác ideszállításával egy időben azt a Haris Sándort, aki előbb Magyarországon, majd a Felvidéken az éjszakai élet jelentős alakja volt, kiadta Magyarország Szlovákiának.
Haris, más néven Turek jó kapcsolatokat ápolt Sátor Lajossal, aki a gyanú szerint parancsot adott a dunaszerdahelyi Pápay-klán lemészárlására. Haris korábban négy évet ült a mészárlás gyanújával.