Szemben a régi gépekkel, a maiak pár évnél nem bírják tovább a strapát. Gyakran javítani sem érdemes vagy lehet őket. Vajon érdekeltek a gyártók abban, hogy termékeik tartósak legyenek?
Neil Maycroft, a brit Lincoln Egyetem professzora szerint arról, hogy a gyártók szándékosan készítenek-e pár év alatt cserére szoruló gépeket, nem folyik érdemi vita. Annak ellenére nem, hogy a tervezett elavulás néven ismert fogalom már száz éve is gyanús volt a fogyasztóknak, akik úgy érezték, régen minden tartós volt, most pedig hamar tönkremegy.
A villanykörte-összeesküvés című film sem tesz mást, mint történeteket mesél azt állítva, hogy a tervezett elavulás az 1920-as évek óta meghatározza az életünket, mert a gyártók ekkor kezdték rövidíteni termékeik élettartamát. A világ nagy villanykörte-gyártói elhatározták: profitjuk érdekében nem készítenek többé 2500 órán át világító izzót, csak olyat, amelyik 1000 óráig bírja.
Tény, hogy a múlt század húszas éveinek végén a közgazdászok a nagy gazdasági világgazdasági válságból való kilábalás egyik útját abban látták, hogy a gyártók gyorsan elromló termékeket dobjanak piacra. Hamarosan csatlakoztak hozzájuk a mérnökök is, akik a tudomány fejlődésének kerékkötőjét látták a tartós gépekben. A tervezett elavulás ma is jelen van az életünkben, csak más alakot öltött.
A gyártók a költségek csökkentése érdekében olcsóbb alkatrészeket, alapanyagokat használnak, ami miatt rövidebb a termékek élettartama. A takarékoskodás jegyében sok műanyag alkatrészt használnak, ezért a termékek nem javíthatók. Alapos körültekintést igényel tehát a vásárlás, az ideális ár–érték arány megtalálása.
