Agyvérzést okozhat az étrend-kiegészítő

diéta
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 27. 13:00
Gyógyszerek, ismeretlen növények, és gyakran az ideálisnál jóval több vitaminok. Többek között ilyen anyagokat is találtak a hazánkban forgalmazott étrend-kiegészítőkben.

Senki nem tudhatja, milyen anyagok kerülnek a szervezetébe, ha étrend-kiegészítőket fogyaszt. Az ÁNTSZ tavaly, illetve az év első három hónapjában 63 étrend-kiegészítő forgalmazását tiltotta be. Az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma kötelezővé tenné az ilyen készítmények előzetes ellenőrzését.

– Az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált, hogy egyes étrend-kiegészítő gyártók visszaéltek a laza jogszabályokkal és kis túlzással azt tettek bele ezekbe a szerekbe, amit akartak – mondta lapunknak Székely Krisztina, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni vezetője.

A szakembertől megtudtuk: jelenleg a gyártóknak csupán egy adatlapot kell kitölteniük, amelyben a termék összetételére kérdeznek rá, ezen felül semmilyen vizsgálat nincs. Mindez a jövőben úgy változna, hogy a forgalomba hozatal előtt lehetőség lenne az étrend-kiegészítők bevizsgálására.

A jogszabályok alapján a termék összetételéért, minőségéért a gyártó, illetve a forgalmazó a felelős. – Erre nagy szükség van, ugyanis bizonyos készítményeknél, mint például a potencianövelők, az izomnövelők és a testsúlycsökkentők, idegen anyagokat is találtunk a készítmények nagy részénél – állítja Székely Krisztina. - Mi azt szorgalmazzuk, hogy ne csak az újonnan piacra dobott termékeknél kelljen vizsgálati jelentést bemutatni, hanem a már forgalomban lévőkre is.

Az étrend-kiegészítők például gyógyszert egyáltalán nem tartalmazhatnának, mégis sokban megtalálhatók. A potencianövelőknél olyan hatóanyagokat találtunk, amelyek veszélyt jelenthetnek az egészségre. A fogyasztószerek hatóanyaga szívpanaszokat, akár infarktust is okozhat, míg az izomnövelőknél a tiltott szteroidok jelentenek veszélyt – magyarázza Székely Krisztina.

A helyettes országos tiszti főorvos szerint sokan internetes oldalakon forgalmaznak étrend-kiegészítőket. – Sokszor ellenőrizhetetlenek a forgalmazók. Egyik országban gyártják, másikban forgalmazzák, és egy harmadikban üzemeltetik a honlapot. Jó esetben „csak” átverik a fogyasztót, ugyanis a kívánt hatást nem tudja a termék, rosszabb esetben akár infarktust vagy agyvérzést is okozhatnak a szerek. Többen szorultak már emiatt egészségügyi ellátásra.

Leggyakrabban gyógyszer-hatóanyagok, ismeretlen új élelmiszerek, növények és nem megfelelő mennyiségű vitaminok vannak a termékekben – mondta lapunknak dr. Szabó Enikő. A helyettes országos tiszti főorvos szerint az előzetes ellenőrzés lehetősége azért is jó, mert így meg lehet akadályozni, hogy problémás termékek kerüljenek a polcokra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.