A Bors segítségével cserélheti le autóját a Mihály család

főnyeremény
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 02. 13:00
Az esztergomi Mihály család nyerte a Bors főnyereményét, egy vadonatúj Mitsubishi Space Star gépkocsit. A csillogó járgány a legjobb helyre került: hamarosan ugyanis újabb taggal bővül a család.
Bencze Brigitta

Mosolygós arccal, kíváncsian fogadták a Bors munkatársait az esztergomi Mihály család tagjai. Pedig akkor még nem is tudták, hogy jó hírt hoztunk. – Miben segíthetünk? – érdeklődött kedvesen Mihály Sándorné. Amikor elmondjuk neki, hogy sok tízezer boríték közül az övékét húzták ki a sorsoláson, és ők nyerték meg a Bors Szuper száz játékának főnyereményét, egy vadonatúj Mitsubishi Space Star gépkocsit, az asszony szava elakadt.

– Úristen, ezt komolyan mondja? – hitetlenkedett és nevetett egyszerre, s hívta a férjét, hiszen valójában ő a nyertes, ő küldte be a pályázatot. – Még sosem nyertünk semmit, eltekintve pár kettestől a lottón. A Borssal már korábban is játszottunk, de tudtuk, hogy nagyon sokan tesznek még így, ezért nem is számítottunk rá, hogy nyerünk – magyarázza az első meglepetésből felocsúdva Mihály Sándor. – Nagyon boldogok vagyunk! Egy régi kocsink van, amit már nagyon szerettünk volna lecserélni, de egyelőre nincs rá keret.

Az új kocsira pedig égető szükség van, ugyanis nemsokára megérkezik a családba a legfiatalabb unoka, a kis Milán.  – Bővül a család, így elkél majd az új autó. Szerencsére az unokánk közel lesz hozzánk, így majd naponta meg tudjuk látogatni. Az biztos, hogy ezek után máskor is játszani fogunk a Borssal. Ki tudja, hátha még egyszer ránk mosolyog a szerencse! Hiszen úgy látszik, tényleg bárki nyerhet, aki játszik – nevet össze a boldog pár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.