Nina Koistenen férjének azt hazudta, kilencedik gyermekük, Maya elaludt etetés közben, holott nem sokkal előtte megfojtotta. A nő befogta az orrát és száját, és addig nem engedte el, amíg a kicsi meg nem halt - áll a boncolási jegyzőkönyvben.
Az apa április 8-án, reggel 7 óra előtt nem sokkal vette észre, hogy a 6 napos csecsemő nem lélegzik - írja a NYDaily.News. Azonnal a phoenixi kórházban sietett vele, ahol már csak a halál beálltát tudták megállapítani az orvosok.
A gyerekvédelmisek elmondták a nyomozóknak, hogy az anya már többször panaszkodott arra, hogy elege van, illetve, hogy szeretné megfojtani a gyerekeit, de nem tűnt veszélyesnek. A nőnek vélhetően nem volt könnyű dolga, hiszen nyolc gyerekről már gondoskodnia kellett, mikor Maya megszületett, és állítása szerint a kilencedik baba tett be neki, így már túl sokan voltak. Többek közt ezért ölte meg a kicsit.
A nő a tettét nem tagadta, sőt, az is elmondta az rendőröknek, hogy férje, Bradley rengeteg időt töltött a gyerekekkel, ahelyett hogy vele foglalkozott volna. Az óvadékot 1 millió dollárban állapította meg a bíróság, így vélhetően nem fog szabadlábon védekezni Koistenen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.