Okostelefonra megy a Bors-pénz

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 15. 12:00
Mária rendszeresen olvasta a Bors-nyertesekről szóló cikkeket. Látta, hogy salgótarjáni még nem nyert a Bors-játékban, ezért úgy gondolta, hogy majd ő megmutatja. Márpedig ha ő valamit elhatároz, azt általában véghez viszi. Nyert is.
Huszti Zoltán

Már csak egyetlen darab újság volt a boltban, amikor Páger Lajosné beugrott, hogy vegyen egy Borsot. Mint kiderült: a nyerő lap volt az. – Elmondhatatlan boldogság lett úrrá rajtam, amikor megláttam a számot, a 4455-öt. Életemben a 9-es mindig nyerő számként kísért végig, márpedig a számmisztika szerint ez kétszeresen is benne van – magyarázta mosolyogva a nő. – Nyugdíjasok vagyunk, így nem csoda, hogy nagyon elégedettek vagyunk a férjemmel.

És hogy mire megy a nyeremény? Nos, Págerék Kira nevű unokája most fog ballagni, és egy okostelefont kért ajándékba. Ebbe biztosan be fognak szállni. – De ezen kívül jut belőle a hobbimra is. Gobleineket készítek, aminek az alapanyaga nem olcsó mulatság. Igyekszünk spórolósan beosztani a nyereményt, hogy a hobbitelkünkön a vadak által okozott kárt is enyhíteni tudjuk. A vaddisznókat megúsztuk, de két szarvas rendszeresen átugorja a másfél méteres kerítést, és két almafánkat már tönkre tették. Valami megoldást talán ebből a nyereményből ki tudunk gazdálkodni – mosolygott Páger Lajosné Mária.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.