A 30 éves diktátor egyben az ország marsallja is. A legfrissebb kép is akkor készült róla, amikor éppen az USA lerohanásának hadműveleteit tanulmányozta. Jelenleg ő a legfőbb tábornok, jelenlétében mindenkinek állva kell maradnia, míg ő kék plüssfotelből szemléli a térképeket.
A kis Kim Oroszországban, majd a Berni Nemzetközi Iskolában tanult, mindkét helyen álnéven. Bernbe 18 évesen került, ekkor kedvenc filmszínésze, az akció-hős Jean-Claude van Damme hátrafésült, zselézett hajkoronájához hasonlót viselt.
A politológia szak végére azonban váltott, és példaképe az amerikai kosaras, Michael Jordan lett, a szobatársa szerint visszahúzódó kis Kim ekkor vágatta majdnem kopaszra a haját. Észak-Koreába visszatérve először nagyapja, Kim Ir Szen hátrafésült, oldalt kissé felnyírt hajához hasonlót viselt, egészen a múlt hét végéig.
Akkor, ahogy az észak-koreai hadsereg légierejénél kötelező, halántékig felnyíratta a haját. Fölül azonban, eltérően a pilótáék rövid kefefrizurájától, dúsan meghagyta, majd hátrafésülte, így próbálván mutatni határozottságát.
Sztálin
A kis Kim a szovjet vezető által kidolgozott alapelvek szerint építi tovább büntetőtáborainak láncolatát. A büntetés, megtorlás és a besúgásért járó jutalmazás rendszerének eszmei atyja az 1953-ban meghalt pártfőtitkár.
Lenin
A kommunizmus legfőbb ideológusa, Kim példaképe, de csak a phenjani pártújságok szerint. Svájci évei alatt még az amerikai demokráciáért rajongott, Kennedy politikai pályafutását tekintette példaértékűnek.
Mao Ce-tung
A forradalmárként színre lépő Kim az 1976-ban elhunyt Mao útján jár. Az észak-koreai személyi kultusz kiteljesítésében kínai propagandisták is segítik. A kis Kim sokat idéz Mao beszédeiből. Példát vesz megtorló akcióiról is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.