DK: nem bántották a Fidesz aláírásgyűjtőjét

Békásmegyer
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 13. 19:00
Hazugságnak tartja a Demokratikus Koalíció (DK), hogy pártjuk egyik aktivistája megtámadta volna a rezsicsökkentés megvédése érdekében indított akcióban részt vevő Fidesz-önkéntest szombaton Budapesten, Békásmegyeren.
Bors/MTI

A kormánypárt sajtóirodája szombat délelőtt közölte, hogy a Fidesz önkéntese a III. kerületi aláírásgyűjtésükről készített videófelvételt, amikor odalépett hozzá egy férfi, aki a DK kitűzőjét viselte, erősen lökdösni kezdte a fiatalembert, és kiütötte a kezéből a kamerát.

A Fidesz többi aktivistája ekkor rendőrt hívott, mire a támadó elhagyta a helyszínt - közölte a Fidesz sajtóirodája, hozzátéve, hogy a rendőrség eljárást indított az ügyben.

A Demokratikus Koalíció erre reagálva az MTI-vel azt tudatta: a békásmegyeri térre kiérkezett fideszes aláírásgyűjtő arról akart felvételt készíteni, hogy a túloldalon a DK, az MSZP és a Szolidaritás tagjai ruhákat és élelmiszert gyűjtenek és osztanak a rászorulóknak, és az egyik dolgozó, aki a pártjuk szimpatizánsa, figyelmeztette a Fidesz-aktivistát, ne vegye őt a kamerával, mert ehhez nem járul hozzá.

Az aláírásgyűjtésben tevékenykedő kormánypárti szimpatizáns a figyelmeztetés ellenére tovább folytatta a felvételt, ekkor a DK kitűzőjét viselő férfi odasétált, és megpróbálta letakarni kezével a kamera lencséjét.

"Ennél több nem történt, ennyi az állítólagos atrocitás és megtámadás" - írta a DK sajtóirodája közleményében, megjegyezve, mindezt az MSZP és a Szolidaritás jelen levő tagjai és támogatói, vagy a közelben levő bank térfigyelő kamerája is megerősítheti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.