Ambrus Attila: most is whiskyzek

Furcsa Robin Hood-hangulat lengte körül Ambrus Attilát, aki az 1999-et megelőző hat évben több tucat pénzintézetet rabolt ki. A whis­kyfogyasztásáról elhíresült elkövetőnek jobban drukkoltak az emberek, mint a zsaruknak, vagy pláne a bankoknak.

A rendőrökkel Attila is szórakozott, gondoljunk arra, hogy a nyomát kajtató detektív álcájában ment bankot kirámolni.

Nem csoda, hogy a ma már sikeres keramikus nem a városligeti Rendőrnapon, hanem a Komjádi uszoda előtt árulta portékáját.

– Annyira jóban nem vagyunk – mosolyog kedélyesen a keramikus, aki szeretne túljutni a múltján, nem is a becenevén, hanem Ambrus Attila-kerámia logóval kínálja munkáit, a Facebookon is meg lehet nézni.

– Mivel minőségi mázakat alkalmazok, sokan drágállják az árut. Nem azért ennyi, mert én csináltam. Az elmúlt évben akkor voltam a legboldogabb, amikor Franciaországba nászajándéknak vásároltak tőlem tálakat, korsókat, és a vevő nem tudta, ki vagyok – meséli Attila, akiről kiderül: ihletet igénylő kézműves. – A börtönben az alkotói volt az egyetlen szabadság, ami kijutott. Ezért szerettem bele a kerámiá­ba, bár előtte agyaggal csak akkor volt dolgom, amikor sírásóként dolgoztam. Idekint az ember több ihletet merít, szebben dolgozom, a szakma is befogadott, egykori tanáraim meglátogattak, és dicsérték a munkámat – büszkélkedik Attila.

– Tényleg gyönyörű – nézi több idős hölgy is. Egyikük elárulja: ő látta Attila munkáit, s lehívta a barátnőit, ők is nézzék meg. – Azt nem mondom, hogy szép volt, amit régen csinált, ezek azonban csodálatosak – mutatja az egyedi mázakkal díszített pálinkásbutykosokat, korsókat és főzőedényeket.

– Azért, ami volt, megfizettem. Nem akarom, hogy a régi dolgok miatt legyek sikeres abban, amit most csinálok. De ritka az olyan áru, amit ne kellene dedikálni, és sokan megszólítanak. Az emberek kedvesek – sóhajt Attila, aki új életét éppoly aprólékosan eltervezve éli, ahogyan az akcióit tervezte. – Szeretek vidéken eladni, május elsején Zalaegerszegen, a jövő hétvégén Agárdon leszek. Budapesten nincs keletje az ilyen áruknak – magyarázza, és elárulja: manapság is iszik whiskyt, de mértékkel. Azt is elmondja, hiá­ba négyezer forint egy butykosa, nem tudja visszafizetni azt a háromszázmilliót, amit követelnek tőle a rablásai miatt. – Arra viszont büszke vagyok, hogy egy évvel a szabadulásom után már én fizetem a számláimat, és nem maradok adósa senkinek – szögezi le Attila.