100 évesen is Borsot olvas Eta néni

Bors-játék
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 06. 15:00
Lapunk Szuper 100 játékán egy 100 éves olvasónk is részt vesz. Eta néni kiváló egészségnek örvend. Ha nyer, a nyolc unokáját és nyolc dédunokáját lepi meg ajándékkal.

Tatán él a Bors egyik legidősebb olvasója, Bräutigam Gyuláné Eta néni. A százéves hölgy korát meghazudtolóan tevékeny. – Mosok, főzök, takarítok, bevásárolok – számol be teendőiről az egyenes tartású, vékonyka asszony, aki fürgén, bot nélkül jön le a lépcsőn. Eta néni 1942-ig nővérként dolgozott Budapesten a László kórház gyermekosztályán, majd férjhez ment, és fôszakács párjával vendéglőt nyitottak.

– Szoktam olvasni a Borsot, nagyon örülök, hogy rejtvény is van benne. Szeretem tornáztatni az agyam. Gobelinezek is – büszkélkedik Eta néni, aki elárulja a hosszú élet titkát. – Már 34 éve vagyok nyugdíjas, de nem telik el úgy nap, hogy ne dolgoznék. Vezetem a háztartást, sőt a nyugdíjas- klubba is eljárok. Ezen kívül azért is élek még, mert keveset eszem – sorolja Eta néni. 

– Ha megterhelem a gyomrom, egy kupica pálinkával hozom helyre. Jobb, mint a gyógyszerek. Mivel hozzám a gyerekeimen kívül rendszeresen jönnek az unokák és a dédunokák is, nagyon jól érzem magam, és addig szeretnék élni, amíg el tudom látni magam.

Eta néni megörült a Szuper 100-as játéknak: ha nyer, az unokáit és dédunokáit lepi meg ajándékkal a százezer forintból. – De ha egy kis szerencsém van, és halmozódik a nyeremény, lehet, hogy két- vagy akár ötszáz- ezer is üti a markomat! – kacsint huncutul.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.