Segítségért könyörög a plasztikamániás nő

testképzavar
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 24. 23:30
Alicia Douvallon eddig több mint 330 beavatkozást hajtottak végre, ami eddig 1 millió fontjába, vagyis 371 millió forintjába került. Nem tud leállni, de azt sem érti, környezete miért hagyja, hogy ezt tegye magával.
Bors

A 34 éve, kétgyermekes anyuka 17 évesen feküdt először plasztikai sebész kése alá, azóta 16 mellműtéte, 6 orrműtéte és 11 szemfelvarrása volt. De számtalanszor műtötték már az arcát, a hasát, fenekét, sőt bordáit és lábujjait is megrövidíttette.

Az asszony összesen már 330 beavatkozáson van túl, és hatalmas vagyonokat között a szépészeti műtétekre, emiatt teljesen kétségbe van esve.

Az egykori modell - aki állítólag olyan sztárokkal is ágyba bújt, mint Mickey Rourke vagy Simon Covell, képtelen elfogadni a külsejét, ezért próbálja egyre tökéletesebbé tenni. 

- Olyan sok műtétem volt, hogy már nem mozog az arcom - nyilatkozta szomorúan a Daily Mail cikkében. - Sokkal jobban néznék ki, ha egyetlen egyszer sem operáltak volna meg.

Alicia - aki már terápiás kezelésen járt testképzavara miatt, most leginkább azon kesereg, hogy a barátai miért nem avatkoztak közbe, amikor már teljesen elvesztette a kontrollt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.