Rejtélyes energiák gyógyítanak a dombon

csodadomb
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 20. 11:00
Több ezer helynek misztikus erőt tulajdonítanak. A zarándokok bámulatos gyógyulásokról, csodákról számolnak be. Sorozatunk bemutat közülük néhányat.
Gergály Judith

Azt tapasztalják az emberek, hogy némely helyen erősebb a Föld energiája, mint másutt. Például a tápiószentmártoni Attila-dombon, ahová évente öt­venezren zarándokolnak. A domb különleges hatására egy beteg ló gyógyulása hívta fel a figyelmet.

Az állatról már mindenki lemondott. Kiengedték a bekerített területre elpusztulni, a ló azonban néhány nap múlva meggyógyult. Amikor Kocsi János megvásárolta a területet, nem tudott róla, milyen különleges erők működnek itt.

Arra lett figyelmes, hogy bizsereg a keze, és jobban érzi magát.

– Ha szabadon lelógatjuk a karunkat, az ujjbegyünk elkezd bizseregni és melegedni: érezzük az energiát – bizonygatja János. – Előtte meg sem hallgattam volna, ha bárki elém áll ilyesmivel, de miután én magam is megtapasztaltam, muszáj elhinnem.

Az Attila-dombot számos legenda övezi, például hogy ezen a területen temették el a hun királyt, és a serege az itteni erőktől volt legyőzhetetlen. Annyi bizonyos: több mint tíz éve egymást követik a spontán gyógyulások, és sokan járnak oda feltöltődni is.

– Egy órára lefekszem a padra, és olyan, mintha kicseréltek volna – mondta a helyszínen Szabó Melinda.

Bár sokan próbálták bemérni az Attila-dombon tapasztalható energiákat, egyelőre nincs az erejére tudományos magyarázat.

Néhány éve a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken is felfedeztek egy gyógyító erejű dombot, ahová az elmúlt években szintén ezrek zarándokoltak. Helyiek beszámoltak egy itteni nyugdíjas tanárnő történetéről, aki bottal, bicegve ment fel a Kálvária-domb tetejére, de onnan már gyors léptekkel jött le, s botot utána sem használt.

– Ez egy kettős kunhalom, régen ide temetkeztek az emberek, a másik oldalán ma is temető áll. Itt sokkal erősebbek a Föld pozitív energiái, az ember saját bioenergiai kisugárzásával azonos – magyarázta Nagy Gyula természetgyógyász.

A helybéli Bihari József már gyerekkorában megtapasztalta az energiát. Szeretné, ha az emberek tudnának róla.

– A betegség egyben energiai blokk. Ha kisétálok a dombra, bizsergést érzek, a szervezetben az energiahiányos részek feltöltődnek energiával. Főként az ízületi és mozgásszervi bajokra jó – állítja.

Mészáros Ildikó halálos kórból épült itt fel. A domb nem csak energiát, hitet is adott számára, erről könyvet is írt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.