Megható: igaz szerelemre talált a torz arcú férfi - fotókkal

arcátültetés
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 31. 15:00
A 27 éves férfi volt az első, akin Amerikában teljes arcátültetést hajtottak végre. Biztos volt benne, hogy eltorzult külseje miatt úgysem nem talál magának senkit, ezért nem is kereste a szerelmet. Ám az jött hívatlanul is: a férfinak most volt az esküvője.
Bors

A texasi Dallas Wiens még mindig csak 27 éves, de jóval idősebbnek tűnik.

Nem csoda, hiszen megjárta a poklot, ráadásul nem a saját arcát viseli. A férfi 2008-ban, egy templom felújítási munkái közben a szenvedett brutális balesetet: festés közben magasfeszültségű vezetékkel érintkezett, ami gyakorlatilag megsemmisítette az arcát és örökre megvakította, írja a Daily Mail.

A férfi két éve teljes arcátültetésen esett át, ő volt az első Amerikában, akin ilyen műtétet hajtottak végre.

Wiens már örökre lemondott a szerelemről, biztos volt benne, hogy torz külsejével egyetlen nőt sem tud meghódítani. Mégis rátalált a boldogság: lelki társra talált a nála két évvel idősebb Jamie Nash-ben.

Nem csoda, a nő pontosan tudja, min ment keresztül. Ő maga három éve egy autóbalesetben égett össze olyan súlyosan, hogy csoda, hogy életben maradt. Szörnyű égési hegek borítják karját, a hátát, és a lábát – érdekes módon neki épp az arca maradt sértetlen.

A pár egy égési sérülteket segítő csoportban találkozott. „A kórházban láttam meg Dallast először, és azonnal éreztem, hogy van benne valami különleges – meséli a nő. – Karácsony estéjén egész éjszaka beszélgettünk, másnap elmentünk vacsorázni. Azóta is együtt vagyunk. Viccesen azt mondtam neki: ez biztos, hogy igaz szerelem, mert nem vagyok rosszul tőled. Isten akarta, hogy egymásra találjunk.”

Mint mondják, tökéletesen kiegészítik egymást. A nő kezei súlyosan megsérültek, a férfié sértetlenek, így tud neki segíteni. A férfi elvesztette a szeme világát, a menyasszonya viszont lát helyette is.   

A különös párnak tavaly ősszel volt az eljegyzése, az esküvőjüket pedig nemrég tartották abban a templomban, amelyben a férfi a borzalmas balesetet elszenvedte. A lagzin kétszáz vendég ropta, köztük az orvosok és nővérek, akik a párt korábban kezelték.    

A megható esküvőről készült fotókat itt nézheti meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.