Könyörtelenül ütött a hatgyerekes Anna

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 13. 09:00
Házaló Hatgyermekes anya a bajai rabló – derült ki tegnap a Kecskeméti Járásbíróságon, ahová bilincsbe verve, vezetőláncon kísérték a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói H. Annát. Ő volt az, aki – mint a Bors megírta – csaknem megölte a bajai Szeremlei utcában, egyedül élő, 87 éves H. nénit.
N. N. M.

A filigrán, talán ha 150 centiméter magas, 50 kilós asszony házalni, kéregetni indult Baján, és így jutott el a Szeremlei utcába is. A csengetésre azonban senki sem nyitott ajtót, ugyanakkor Anna észlelte, hogy van ott valaki, és átmászott a kerítésen.

Szembetalálta magát az idôs asszonnyal, akit durván ­fel­lökött, majd amikor a nő a földre zuhant, brutálisan megütötte az arcát. A néni elvesztette az eszméletét, mire Anna kutatni kezdett a lakásban. Közben H. néni magához tért, de a rabló egy késsel többször is megszúrta, és végül 15 ezer forinttal menekült el a lakásból.

Annának hat gyermeke van: közülük a legidősebb 11 éves, a legkisebb pedig mindössze 7 hónapos. Most egy ideig nélkülözniük kell anyukát, aki nem csak ezt a rablást követte el: néhány hónapja már egy másik miatt is eljártak ellene a bajai nyomozók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.