Ha bemutatkozik, az emberek többsége azt mondja: ezt a nevet valahonnan ismeri. Mányoki Ádám festőnek tanul Egerben, és nem bánná, ha a XVII. században született őse karrierjéhez hasonlót futna be.
Egy képnek nem az a feladata, hogy szép legyen, hanem hogy gondolatokat ébresszen – osztotta meg művészi hitvallását a Borssal a 21 éves Mányoki Ádám. A fiú születésekor volt egy kis vita a családban, hogy mi is legyen a gyermek keresztneve. Édesanyja ragaszkodott az Ádámhoz, ám festő-restaurátor édesapja úgy gondolta, ha művészi pályára lép, inkább gondja lesz a névvel. A híres festőművésznek egyébként nem volt gyermeke, a család nevét az öccse, Mányoki Sámuel vitte tovább.
– Az ecset és a ceruza iránti érdeklődésem már nagyon korán jelentkezett – mesélte Ádám. – Tízévesen Rembrandt-képet másoltam, tizenöt évesen El Grecót, majd Modiglianit, és voltak kubista próbálkozásaim is. Három év múlva édesapám beíratott egy rajzszakkörbe, ahol a kockológia helyett inkább aktokat akartam rajzolni, ezért gyakran átszöktem a szomszéd terembe – emlékezett az ifjú művész, akinek a szignója egészen furcsán alakult ki.
– A nevemben is szereplő „k”-t, amióta írni tudok, minden szövegben nyomtatott nagy betűvel írtam. Mintha a 340 évvel ezelőtt élt ősöm tartaná rajtam a szemét és irányítana, hogy egy ilyen apró dologban is különböztessem meg magam – magyarázta Mányoki Ádám, aki, ha akarná, se tudná elfelejteni híres felmenőjét.
– Az általánosban a Rákóczi-portré kapcsán ugrattak az osztálytársaim, napjainkban pedig elég, ha ránézek az ötszáz forintosra. A fejedelem képe mellett ott olvasom a saját nevemet. Igaz ugyan, hogy királyok udvari festője nem lehetek, de egy nemzetközi karrier nem lenne ellenemre – nevetett Ádám.
Portréfestő volt
Mányoki Ádám (1673–1757) egy református lelkész fia volt. Először egy hannoveri festőtől tanult, majd Párizsban, később Hollandiában folytatta tanulmányait.
Sokáig élt II. Rákóczi Ferenc udvarában, akit kétszer is megfestett. Az egyik képet a Nemzeti Múzeumban, a másikat a Nemzeti Galériában őrzik. Volt udvari festő Berlinben, majd a lengyel királynál és a szász választófejedelemnél, de dolgozott Prágában és a bécsi udvarnál is. Kimagasló portréfestő volt.
