Gyerekeket juttatott kórházba a tömegkarambolt okozó zsaru

M3
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 13. 07:55
A demecseri rendőrőrs parancsnoka, H. Csaba okozta az M3-as autópályán bekövetkezett hétfő esti tömegkarambolt. Az őrnagy ittasan vezetett, a balesetben hárman sérültek meg, egy 7 éves fiú súlyosan.

Súlyos tes­ti sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel gyanúsítja a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség az eddig példás előmenetelű rendőrt, a 39 éves H. Csabát. A férfi hétfőn este Nyíregyháza felé haladt az M3-as autópályán, majd Bag térségében nekiment egy előtte haladó autónak.

Végül összesen hat kocsi ütközött egymásnak, hárman – két gyermek és egy nő – sérültek meg. A 7 éves kisfiút súlyos koponyasérüléssel szállították a Heim Pál kórházba, a 14 éves fiú és a hölgy könnyebb sérülést szenvedett, őket a hatvani kórházba vitték.

Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: a rendőr be­ismerő vallomást tett, és lemondott szolgálati viszonyáról. Közepesen ittas állapotban ve­zetett, tettéért akár 5 évet is kaphat.

A Bors megtudta: H. Csabát két éve nevezték ki a demecseri rendőrőrs parancsnokává. Korábban bűnügyi nyomozóként szolgált a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon. A demecseriek megdöbbentek a hír hallatán. A rendőrparancsnokot ismerősei lelkiismeretes, a munkájának élő emberként jellemezték.

– Nem itt él Demecseren, Nyíregyházán lakik, onnan jár munkába reggelenként – mondta egyik ismerőse. – Maga is kétgyermekes családapa, biztos vagyok benne, hogy sosem dolgozza fel, hogy gyerekeket juttatott kórházba. Csaba ritkán fogyaszt alkoholt, két-három alkalommal láttam inni, józan életet él. Szörnyű belegondolni, hogy milyen nagy árat fizet egy meggondolatlanságáért – vélekedett a férfi.

Fideszes képviselő is ott volt

A baleset egyik elszenvedője Herman István (képünkön), a Fidesz országgyűlési képviselője. – Gödöllő után egy jobbra ívelő kanyarban egyszerre csak sötét foltokra lettem figyelmes, automatikusan félrerántottam a kormányt, majd a szalagkorlátnak csapódtam – idézte fel az ütközés pillanatait a hon­atya.

– Pillanatok alatt játszódott le minden, kinyílt a légzsák, sokkolt a baleset. Odajött hozzám a karambol egyik résztvevője, azt mondta, rend­őr, és intézkedik. Nem éreztem rajta, hogy ittas lenne. Miután a helyszínelők kiérkeztek, engem is megszondáztattak, természetesen negatív lett az eredménye – magyarázta a politikus. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.