Aktuális

Eltűnt egy tüdőtranszplantált férfi a hóhelyzetben?

Munkatársunktól

Létrehozva: 2013.03.18.

Fellángoltak az indulatok a hétvégi hókatasztrófa után: elakadt és megbírságolt autósok őrjöngenek, a tájékoztatás miatt káoszba rohanókkal együtt, eközben a hatóságoknak mindenre van válaszuk, és már Pintér sem olyan kemény a mobilszolgáltatókkal szemben.

Bár ma még északkeleten havazhat, az ország lényegében kiszabadult a hó fogságából. – A hirtelen tél után enyhülés jön, igaz, az ilyenkor szokottnál alacsonyabb hőmérséklettel és sok esővel. A hétvégére pedig visszatérhetnek a reggeli fagyok – mondta a Borsnak Pártai Lucia meteorológus.

Csekket kapott segítségként

Honlapján a rendőrség közleményben állítja: csak hangulatkeltés azon autósok nyilatkozata, amelyben szorult helyzetükben kapott bírságaikról számolnak be. Ettől még bepanaszolja a rendőröket M. László, az a siófoki autós, akinek a furgonja még csütörtök délelőtt Ságvár külterületén árokba csúszott, s ezért 15 ezerre büntették, mivel az intézkedés idején felborult járműve rakterében fagyoskodott.

A zsaruk szerint „nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette gépjárművét”. – A fiam a hétfőt várta, hogy panaszt tegyen az eljárás miatt – mondta el lapunknak a távol lévő fiatalember édesanyja. A rendőrségi nyilatkozat még a gyanúsítással sem áll összhangban, mert azt írják, a baleset helyszínén „nem volt rendkívüli időjárási helyzet”. Ugyanakkor a szemből érkező autós rögzítette, ahogy László furgonja lesodródik a jelentős hóátfúvást okozó, láthatóan erős szélben. Egy másik gépjárművezető azért kapott 10 ezres bírságot, mert nekiütközött az M7-es autópálya külső szalagkorlátjának.

Marad a 20-as mobilflotta

Mint emlékezetes, a káosz idején a Belügyminisztérium „Segítünk! Maradjon az autójában…” kezdetű SMS-ét az egyik mobilszolgáltató nem továbbította megfelelően a bajbajutottaknak, amiért Pintér Sándor tárcavezető kijelentette: „az emberek elgondolkodhatnak, maradnak-e a mobilcég ügyfelei”. Ugyanakkor a tárca nem mondja fel a Telenornál vitt – főként rendőrségi – szolgálati telefonokat egyesítő flottaszerződését.

– A miniszter úr csak csalódottságának adott hangot keményebben, arról, hogy ki hibázott és ennek mi a következménye, csak a megindított vizsgálat lezárása után lehet beszélni – válaszolta a Bors kérdésére Mester Dávid, a BM sajtófőnök-helyettese.

Hol a TEK betege?

Szintén több furcsaság volt azzal a pénteki hírrel kapcsolatban is, amit az MTI közölt. A távirati iroda szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei mentettek ki és adtak át a mentőknek egy tüdőtranszplantált férfit, aki autójával a hóban rekedt. Megkérdeztük az Országos Mentőszolgálat ügyeletét, mi lett a férfival. Azt az információt kaptuk, hogy a győri kórházba vitték.

– Valóban szóltak nekünk, hogy érkezik egy tüdő­transzplantált beteg, de nekünk gyerekről beszéltek, nem férfiról. Ráadásul sem ő, sem a betegszállítók nem érkeztek meg. Csak egy vesetranszplantált betegünk volt, aki elakadt, ő is csak gyógyszerért jött be – mondta a Borsnak dr. Tamás László, a kórház főigazgatója.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715075711
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715075711
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715075711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715075711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715075711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?