Durva: 6 éves húgát erőszakolta meg a 11 éves

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 15. 21:30
Az anyát a jelek szerint nem zavarta, hogy mit művelt kamaszodó fia a kishúgával, mert nem jelentette az erőszakot. Ellenkezőleg, megpróbálta eltussolni a szörnyűséget.

A negyvenéves Maria Marquez súlyos büntetésre számíthat a gyermeke veszélyeztetése miatt, miután elmulasztott bejelentést tenni arról, hogy a hatéves lányát megerőszakolták.

Az oklahomai anyát az sem menti, hogy a gonosztevő a saját 11 éves fia volt, aki megerőszakolta a saját kishúgát, számolt be az esetről a Huffington Post.

A kislány a gyermekvédőknek később azt mondta, hogy a bátyja és a hétéves unokatestvére bántotta: „belém tették a micsodájukat és nagyon fájt” – mesélte a gyerek, aki először rögtön az anyjához szaladt elpanaszolni, hogy mi történt vele.

Csakhogy az asszony ahelyett, hogy botrányt csapott és a hatóságokhoz fordult volna, azt mondta a megerőszakolt kislánynak, hogy egy szót se szóljon erről senkinek.

A kislány másnap mégis elsírta a nővérének is a szörnyűséget. Az idősebb testvér szintén az anyának számolt be először arról, mit hallott, ám miután kiderült, hogy az anya már tud róla, de nem tett semmit, a felháborodott nővér jelentette az esetet gyermekvédelemnek.

A 11 éves és a hétéves egymásra mutogatott az erőszak kapcsán, végül az idősebb fiú javítóintézetbe került, a kislányt pedig elvették az anyától.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.