Botrány: tanárai nézték, ahogy pengével vagdossa magát

tanárok
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 29. 19:00
Hatalmas felháborodást okozott világszere egy brit iskola esete. A suliban két tanár borotvát adott autista tanítványának, hogy felügyeletük mellett vágjon bele a testébe. Az oktatók forradalmároknak tartják magukat, a közvélemény pedig inkább rács mögött látná őket.
Bors

Döbbenetes történetről számolt be a Telegraph. Az újság információi szerint egy angol középiskolában tanárok adtak steril pengét autista, Asperger-szindrómás diákjuknak és figyelték, hogyan vagdossa magát. Állítólag erre azért került sor, hogy egy újfajta oktatási módszert próbáljanak ki a sérült gyerekek számára.

A két tanár, aki részt vett a tini „felügyelt önbántalmazásában” hamarosan a bíróság elé kerülhet, hiszen tettük felháborodást váltott ki országszerte. Az oktatók elmondása szerint ezzel a forradalmi módszerrel akarták megkönnyíteni a fiú beilleszkedését az iskolába, hiszen – elmondásuk szerint – betegsége miatt amúgy is bántotta volna magát, így legalább felügyelet alatt tette ezt, steril borotvapengével és megfelelő orvosi ellátással.

Az Oktatási Minisztérium is nyomozást indított az ügyben, és azonnal beszüntettették az önvagdosást. Vélhetően a Gyámhatóságot is be kell majd vonni a tárgyalásba, hiszen mint kiderült, a tanároknak a gyerek anyja adott felhatalmazást arra, hogy nézzék, amint fia magát bántja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.