Botrány: megúszták Péter halálát az orvosok

orvosok
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 18. 07:35
Próbára bocsátás és felmentés – ennyivel megúszta az a három orvos, akit az ügyészség vétkesnek tart a húszéves Scheffer Péter vakbélműtéten átesett pécsi fiatal 2010-ben bekövetkezett halálában. A fiú édesapjának ügyvédje szerint még egy tolvaj is több büntetést kap.
FG

Azzal lennék elégedett, ha mindegyik orvos letöltendő börtönt kapna – mondta korábban a Borsnak Scheffer Ferenc. Az édesapát felbőszítette és egyben elkeserítette a Pécsi Járásbíróság döntése. – Botrányos ítélet született, eljutottunk odáig, hogy még akkor sem csuknak börtönbe valakit, ha meghal miatta egy ember – mondta lapunknak Scheffer Ferenc.

Ábrahám László, a család ügyvédje szerint bebizonyosodott, hogy a kettős mérce továbbra sem szűnt meg a bírói gyakorlatban. – Máshogy ítélkeznek, ha egy orvos, máshogy, ha egy más munkakörben dolgozó követi el ugyanazt a cselekményt. Próbára bocsátást bolti lopásért szoktak adni, nem foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért – fogalmazott az ügyvéd.

A bíróság az ambulancián ügyelő ­rezidenst és belgyógyász szakorvost két, illetve három év próbára bocsátotta halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, a beteget megoperáló sebész főorvost azonban bűncselekmény hiányában felmentette a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól.

A család minden vagyonát felajánlotta, hogy a fiú emlékére egy orgonát építsenek a pécsi Kodály Központba. Scheffer Ferenc 250 millió forintra saccolta a költségeket. Az apa az ítéletet megelőzően még úgy nyilatkozott, hogy az adomány megvalósulása attól függ, hogy megfelelő büntetést kapnak-e a vádlottak. – Jelenleg tárgyalási szakaszban vagyunk az önkormányzattal, azt biztosan állítom, hogy megépül az orgona.

Diétázni küldték haza

A vádirat szerint a húszéves Scheffer Péter hasi görcsökre, hányásra és hasmenésre panaszkodva 2010. július 19-én ment be a Pécsi Tudományegyetem Sürgősségi Klinikájának ambulanciájára, ahol a vérvételt követően gyulladást diagnosztizáltak nála, majd azzal bocsátották el, hogy diétázzon. Az állapota azonban nem javult, ezért július 22-én visszatért az intézménybe. Ott kétszer is megoperálták, de belehalt a perforálódott vakbél okozta fertőzésbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.