10 kilogramm szárított, és 24 tő cserepes szüretelés előtt álló marihuánát találtak a rendőrök a baranyai Orfűn az egyik családi házában. A kábítószert saját házának tetőterében nevelte egy 27 éves férfi és barátnője. A már korábban leszüretelt drogot az üdülőfalu egy használatán kívüli diszkójában szárították és tárolták.
A rendőrség 10 szemeteszsákban, kilónként porciózva találta meg a nagybani értékesítésre szánt marihuánát, amelynek a piaci értéke meghaladja a 15 millió forintot. A nyomozók a házkutatáskor termesztéséhez szükséges eszközöket és berendezéseket, valamint szintetikus kábítószert foglaltak le, amelyeket szintén a pár gyártott.
A rendőrség csak most hozta nyilvánosságra a droglabor felszámolását. A nyomozók lakossági bejelentés alapján március 13-án tartottak házkutatást, az ott elfogott G. Dénes (27) és L. Juli (27) nemcsak termesztette, hanem rendszeresen fogyasztotta a füvet, amit a gyorsteszt is alátámasztott.
A raszta frizurás hosszú hajú férfit március 15-én helyezte előzetes letartóztatásba a Pécsi Járásbíróság, mert fent állt a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye, ugyanis a férfi ellen már korábban is folyt büntetőeljárás. Barátnője szabadon védekezhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.