Számtalan ötlettel, hatvanjelenetnyi kellékkel és egy fergeteges színésszel készült a stáb a Bors Szuper 100 játékának reklámfilmforgatására. Ki hinné, hogy 12 órányi munka áll a három, egyenként húsz másodperces filmecske mögött, amelyekbe csak a legjobb gegek kerültek be.
– Hihetetlen ötletek voltak a tarsolyban. Elég csak a kedvenceimre gondolni, mint például arra, amikor sallert kap a reklámarcunk, és még a fogvédője is kirepül. De szeretem a motoron száguldó jelenetet is, amiben a légáramlat lobogtatja a főhős száját – meséli Rádics Jankó rendező.
Bevallja: akadtak túlságosan erős gegek is. –Kihagytuk a reklámból, amikor a reklámarcunk feje egy satuba kerül, vagy, amikor női mellel ismerkedik. Ám úgy tervezem, ezek egy részéről nem mondok le, és a jó hangulatú forgatás rejtelmeibe bepillantást engedő werkfilmbe beszerkesztek párat, ami a Borsonline.hu-n lesz látható hamarosan – árulja el a rendező. Ő is benevez a Szuper 100-ra.
– Még csak kaparnom sem kell a 100 ezer forintért! Csak megveszem a Borsot, amivel amúgy is jól szórakozom, ráadásul, ha a jobb felső sarkában lévő kód megegyezik a másnapi szám nyerőkódjával, akkor máris enyém lehet a szép summa, méghozzá adómentesen! Már azt is kitaláltam, mire költöm a nyereményemet: utazni fogok belőle – árulja el Rádics Jankó.
Hozzáteszi szerényen: a fődíj, a Mitsubishi Space Star autó sem jönne neki rosszul. De olvasóink közül bárki megnyerheti a napi százezer forint készpénznyereményt, vagy az autót!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.