Aktuális

Tibor állítja, felesége kérte szájába az öltéseket

Balajti Péter

Létrehozva: 2013.02.28.

Az erőszakos szexet kedvelte, és a pénzt is a testével kereste R. Tibor, aki összevarrta neje száját – erősítette meg a Borsnak az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi kirendelt védője. A gyanúsított állítja: felesége kérte tőle a bántalmazást.

A 27 éves R. Tibort em­-berölési kísérlettel gyanúsítják. Ahogy arról a Bors beszámolt: a férfi vasárnap délután félholtra verte nálánál 18 évvel idősebb nejét, és összevarrta a száját.

– A sértett antidepresszánsokat szedett, vasárnap reggel is bevett egyet. Azután napközben a férjével közösen negyed liter vodkát ittak meg. R. Tibor a délutáni alvása után közeledett feleségéhez, akivel egy-másfél éve fedezték fel az erőszakos szexet – idézi védencét dr. Csics Péter kirendelt ügyvéd. 

– A védencem ezúttal neje korábbi, többszöri kérésének is eleget tett, így a szíjjal való bántalmazás után 4–5 öltéssel összevarrta a száját. Amikor megkérdezte, hogy abbahagy­- ja-e, a nő a fejét rázva jelezte: folytatást akar – továbbította a gyanúsított szavait a jogi képviselő. Hozzátette: védence elhanyagolt öltözékben, ápolatlanul, ám nyugodtan tett vallomást, látszott rajta, hogy tisztában van szavai súlyával.

– Nem igaz, hogy kórboncnokként dolgozott Tibor, ahogyan az megjelent róla. Mindössze másfél hónap elméleti oktatáson vett részt, gyakorlaton nem. Karosszérialakatosnak tanult, az utóbbi időben azonban interneten keresztül ismerkedett férfiakkal, ebből, valamint az asszony segélyéből próbáltak talpon maradni.

A vádlott védekezésének ellentmondhat az, hogy H. Ildikó – bár házastársként megtagadhatta volna a vallomást – elmesélte a rendőröknek, ő hogyan élte meg a történteket. – Kollégáink ki tudták hallgatni a fővárosi János kórház intenzív osztályán fekvő sértettet, aki vallomást tett. Ám annak tartalmáról a nyomozás érdekeire tekintettel nem beszélhetek – közölte a Borssal Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Szerettünk volna beszélni a sértettel is, de erre tegnap nem volt még mód.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978819
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat