Széles ágytól javul a párkapcsolat

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 13. 13:00
Megdöbbentő felfedezéssel rukkoltak elő a szexológusok és az alvásszakértők: amilyen izgalmas egy kapcsolat elején összebújni a keskeny franciaágyon, idővel legalább akkora veszélyforrás lehet. Tartósabb a kapcsolat, ha elég nagy az ágy.
Bors

A szerelmi éden pokollá változott? Átvette a romantika helyét a mindennapos, idegőrlő veszekedés? Már a szexhez sincs kedve azzal, akivel egykor minden olyan csodás volt? Könnyen lehet, hogy túl szűk az éjszakai élettere – vélekednek a nemzetközi szakértők. Az ember azt gondolná, a keskeny franciaágy jótékony hatással lehet a szexuális életre, hiszen összebújásra késztet. De nem így van!

– A párkapcsolat fontos helyszíne az ágy, a mai rohanó világban leginkább ott találkozik a pár. Ráadásul életünk harmadát alvással töltjük, így nem csak az éltető intim együttlét, de a pihenés és feltöltődés szempontjából is fontos helyszín. Egy ifjú párt kezdetben átlendíthet a szerelem és a másik iránti vágy a kialvatlansági nehézségeken, de ez nem tart örökké.

Egy széles ágyon is össze lehet bújni, sőt a nagy hely a változatos pózoknak is kedvez, ugyanakkor a térnek köszönhetően a pihenés is nyugodtabb –figyelmeztet Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus. – Vannak, akik a külön ágyra voksolnak a zavartalan alvás érdekében, ám abban az esetben át kell menni a másikhoz egy kis törődésért. Ez pedig egyfajta játszmához vezethet, ami nem szerencsés a szexben.

Szeidel László és felesége, Mónika éppen most keres nagyobb ágyat, többfélét is kipróbáltak. – A szűk ágy kényelmetlen, s engem kifejezetten zavar, ha hozzám érnek, amikor alszom – vallja Mónika, majd gyorsan felpattan a 140 centiméter széles fekhelyről.

– A 160-as ágyszélesség már kényelmesebb, de számomra a 180-as az igazi. S az is fontos, hogy a matrac magasabban legyen az ágykeretnél – teszi hozzá László. Húsz év után cserélték szélesebbre az ágyukat. – Ahogy az ember öregszik, úgy lesz egyre fontosabb számára a privát élettér. Ettől még nagyon szeretem a feleségemet, sőt kifejezetten fontos számomra, hogy egy ágyban aludjunk.

Dr. Várszegi Mária, a Dél-alföldi Regionális Alvásdiagnosztikai Centrum vezetője azt tapasztalja, hogy kezdetben, az ölelkezős szerelem idején nem számít az ágyszélesség, ám idővel egyre nagyobb jelentősége lehet az alvás közbeni privát térnek.  – A franciaágy elnevezés a francia királyoktól ered, ám ők többnyire egyedül aludtak benne – mondta a Borsnak a Magyar Alvástársaság egyik alapítója. Hangsúlyozta: az együtt alvás kihat az együttélésre.

– Ideg- és elmegyógyász főorvosként találkoztam olyan párral, akiknél a problémák forrását a szűk franciaágy jelentette. Érezték, hogy az adott helyzet tarthatatlan, de nem akartak külön szobába költözni. Végül egy szélesebb ágy hozta a megoldást – meséli. – Ha kihagyunk egy alvást, vagy egyszer keveset alszunk, az nem a világ, de a tartós kialvatlanság komoly bajok forrása.

Csökkenti a koncentrálóképességet, ami félreértésekhez, veszekedésekhez vezethet. Ráadásul a kialvatlan ember ingerlékenyebb, feszültebb, türelmetlenebb, ágybéli, de azon kívüli teljesítőképessége is csökken. Arról nem beszélve, hogy fejfájást, szédülést, bizonytalanság-érzetet, gyomorfájdalmat okozhat, s hozzájárulhat a stroke, a daganatos és számos pszichiátriai betegség kialakulásához. A halálos kimenetelű autóbalesetek 75 százalékáért felelős a kialvatlanság.

Sokan mégis ódzkodnak a széles ágytól, mert túl nagynak találják. Ergonómiai vizsgálatok szerint a párok alig 15 százaléka váltana szélesebb fekhelyre, amíg ki nem próbálják, milyen egy 180–200 centi széles ágyban tölteni az éjszakát. Utána az arány 50 százalékra emelkedik – erre az eredményre jutott a brit alvástársaság. Egy átlagember éjszakánként 60–70 alkalommal forgolódik, így minél több a hely, a felek annál kevésbé zavarják egymást a nyugodt pihenésben.

Korda György és Balázs Klári az ország egyik legszélesebb ágyával büszkélkedhet, bár Klárika unszolásunkra sem volt hajlandó megmutatni a hitvesi fekhelyet. –Közel három és fél méter hosszú, két- méter széles a franciaágyunk, amire azért volt szükség, mert korábban, egy keskenyebb modellen szegény Klárikát alvás közben többször is a falhoz préseltem. Most már nincsenek ilyen gondok. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az ágy méretén múlik a párkapcsolat. Érezni kell az összetartozást, és ápolni a közös szövetséget. Meg biztosítani kell a kényelmet önmagunknak és a másiknak is. Mondjuk, egy extra széles ággyal – teszi hozzá mosolyogva.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.