Új apróságért fogtak össze a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozói. Az állatkert Derby-kenguru kölyke, Zsákos Bilbó ugyanis kizuhant édesanyja biztonságot jelentő erszényéből, visszamászni pedig már nem tudott. A kölyköt a gondozók műerszényben nevelik.
– Az erszényesek rendkívül fejletlenül születnek, ezért sokáig az erszényben nevelkednek – magyarázta a Borsnak Hanga Zoltán, az állatkert szóvivője. – Ezért születés után az emlő sokáig a szájukban van, így nem tudnak kizuhanni. Később azonban a természetben is gyakran előfordul, hogy egy óvatlan pillanatban kiesnek az erszényből.
Az anya visszatenni nem tudja, és ha a gyermek nem elég nagy ahhoz, hogy önerőből visszamásszon, elpusztul. Szerencsére két órán belül észrevettük, amikor Bilbó kiesett, így segíteni tudtunk rajta.
Bilbó egy speciális műerszényben nevelkedik.
– Az erszénynek speciális mikroklímája van. A kicsi etetése is bonyolult, a kenguruknak ugyanis a fejlődésükhöz mérten változik a tejük összetétele. Jelenleg kétóránként kap enni, a gondozók éjjel-nappal mellette vannak, éjszaka is folyamatosan figyelik – teszi hozzá Hanga.
A kis kenguru szépen gyarapodik. – Nagyon fiatal volt, amikor kizuhant, de szerencsére jól fejlődik. A súlya eléri lassan a háromszáz grammot is, és elmondhatjuk, hogy Bilbó remekül érzi magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.