XVI. Benedek pápa lemondása után felbolydult méhkasra hasonlít a Vatikán. A bíborosok közül a magyar Erdő Pétert is az esélyesek közé sorolják, miközben az egész katolikus egyház jövője számára meghatározó tabuk is felszínre kerülhetnek.
Akad, aki a pápaság végét jósolja, mások éppenséggel a megújulását. Egyesek gyengeséggel és megfutamodással vádolják az egyházfőt, mások azonban személyes áldozat-nak tekintik visszavonulását, amellyel éppen a visszásságokra akarja felhívni a figyelmet. Annyi bizonyos, hogy XVI. Benedek a 265. volt ugyan a pápák sorában, ám csupán a harmadik, aki nem halála, hanem önkéntes lemondása miatt távozott a Szentszék éléről.
Úgy látszik, a beteg és megfáradt egyházfő megdöbbentő döntése kellett ahhoz, hogy felrázza a katolikus egyházat. Ismét napirendre kerülnek azok a kérdések, amelyeket a Vatikán hajlamos időről időre a szőnyeg alá söpörni. Pedig nem lehet vitás, hogy 21. századi válaszokat kell találni a papokat érintő szexbotrányokra (beleértve a homoszexualitást), a hitélet mindennapokat érintő kérdéseire, az egyházi pénzkezelés visszásságaira, az ateizmus térnyerésére. Olyan tabukhoz is hozzá kell nyúlni, mint a cölibátus, a fogamzásgátlás, az abortusz. Bárki is lesz az új pápa, nehéz lesz elkerülnie a szembenézést.
Szexuális visszásságok
Az, hogy a katolikus egyház felkent papjai a világ számos helyén rontottak meg gyermekeket, ifjakat, immár sok ténnyel igazolt valóság. „Ha Krisztus élne, felperzselné a Vatikánt” – fogalmazott Sinead O’Connor ír énekesnő nyílt levélben, amit Denis Bernan püspökhöz írt, aki a katolikus hívektől kívánt adományokat gyűjteni a papok által megrontott gyermekek számára. Végül negyvennyolc családnak tízmillió eurót fizettek – és ez csak egyetlen egyházmegye. Sorra kerülnek napvilágra a „megrontástörténetek” egészen a hatvanas évektől kezdődően.
De számos főpap bukott le egyéb módon is. Tavaly a szlovén Franc Rodé bíborosról derült ki, hogy ötven évvel ezelőtt gyermeket nemzett. A Szentszék állítólag azt is fontolgatja, hogy hasonló esetekben lehetővé teszi a gyerektartási díj fizetését is papjainak, persze csak a saját pénzükből, és semmi esetre sem az egyház vagyonából.
Fernando María Bargalló püspököt két évvel ezelőtt kapták lencsevégre, amint egy mexikói luxusnyaralás alkalmával egy hölggyel a tengerben enyelgett. Az 57 éves Bargalló sokáig tagadott, majd ennyit mondott: „Igen, én voltam, de a hölgy egy gyermekkori barátnőm, és csak véletlenül futottunk össze”. Hogy ki fizette a luxusutat? Erre nem adott választ a főpap.
Legutóbb pedig az egyik német televíziós műsorban egy, a saját homoszexualitását nyíltan vállaló teológus beszélt arról, hogy a főpapok által foglalkoztatott személyi titkárok legtöbbjéről köztudott volt, hogy ők egyben szeretői státuszt is betöltenek. Végül: a Panorama című olasz lap kendőzetlenül megírta, hogy a vatikáni kórus egy tagja rendszeresen közvetített férfi prostituáltakat a pápa protokollfőnökének, utóbbit a rendőrség korábban korrupciós vádakkal letartóztatta.
Beborító korrupció
A korrupciós botrányok is egymást érik. Persze mindez a Vatikánban nem új keletű. I. János Pált 1978 szeptemberében választotta az enkláve pápává. Harminchárom nappal később halt meg, máig rejtélyes körülmények között. Több könyv is született e témában azt állítva, hogy a könnyedsége, derűs természete miatt mosolygós pápának is nevezett János Pált megmérgezték, mert fel akarta számolni a korrupciót és nyilvánosságra akarta hozni a vatikáni bankbotrányban érintett bíborosok névsorát.
Sok víz lefolyt azóta a Teverén, ám a helyzet változatlan. A legutóbbi vihart Gianluigi Nuzzi Őszentsége címmel megjelent könyve kavarta korrupcióról, belső viszályokról, a Szentszék bankjáról, visszaélésekről.
A kötet alapjául szolgáló kiszivárogtatott információk legfőbb forrása állítólag Paolo Gabriele, XVI. Benedek komornyikja volt, akit le is tartóztattak. A belső háborúskodást állítólag az robbantotta ki a Vatikánban, hogy 2009-ben a pápa megbízásából Carlo Maria Vigano belső ellenőrzést végzett, és súlyos korrupciós ügyekre derült fény.
2012 januárjában a La7-es olasz tévécsatorna nyilvánosságra hozta a pápának írt bizalmas levelek bizonyos részleteit. Ebből kiderül, hogy a vatikáni pénzügyekkel megbízott bankárok 2009 decemberében kétmillió eurós kárt okoztak az egyházi államnak. Ugyanebben az évben egy életnagyságúnál valamivel nagyobb betlehemi jászol elkészítéséért egy külső vállalkozó 550 ezer eurót (százötvenmillió forint) számlázott – amelyet a Szentszék ki is fizetett. Ez mindössze két eset – ám jól mutatja a vatikáni módit.
Visszás bankügyek
Ez év januárban kitört a bankkártyabotrány. Olaszország központi bankja blokkolta az elektronikus tranzakciókat a miniállam területén. Az ok: a Szentszék sokszori felszólítás és sürgetés ellenére sem tett eleget az Európai Unió pénzmosás elleni irányelveinek. Mindezek tetejébe az Egyesült Államok most először a Vatikánt feltette a pénzmosás által érintett országok listájára, például Jemen és Egyiptom mellé.
Vatikán állam a maga sajátos helyzetéből fakadóan képes még mindig rendkívül zártan kezelni a belső pénzügyeket. Évente több százmillió eurós idegenforgalmi bevételről van szó; az ellenőrzés, a pénzek nyomon követése a „külvilág” felé azonban szinte megoldhatatlan. A vatikáni bankot amúgy az elnök mellett öt (más források szerint hét) bíboros irányítja. 2010-ben az olasz hatóságok a Vatikán több ezer számlája közül zároltak egyet, azon 23 millió eurót, mert felmerült a pénzmosás gyanúja.
Bíborosok harca
A fentiek folyományaként elképesztő belső ellentétek is feszítik a Vatikánt. A harc egyrészt a befolyásért, másrészt az anyagi javakért folyik, nem utolsósorban pedig azért, hogy milyen irányba haladjon tovább a katolikus világ vezérhajója. Egy túlságosan védett és zárt, ugyanakkor titkokkal és belső feszültségekkel teli világról van szó – szinte végtelen hatalommal.
Sokak szerint éppen a bíborosok egymás elleni áskálódása miatt döntött a lemondás mellett XVI. Benedek – írja a tekintélyes olasz La Repubblica. „Ez a harc minden korábbi elképzelést felülmúl” – vélekedett a Szentszék ügyeit kiválóan ismerő olasz újságíró, Marco Politi. Éppen a különféle érdekcsoportok egymásnak feszülése adhat esélyt a magyar Erdő Péternek, hogy amolyan kompromisszumos megoldásként a bíborosok közül pápává emelkedjék.
Merre tovább?!
Talán minden eddig felsorolt problémánál fontosabb kérdés, hogy merre halad tovább a katolikus egyház. Megtartják-e kötelező előírásként a Bibliából egyáltalán nem következő cölibátust, a papi nőtlenséget? Miközben Afrikában és Dél-Amerikában milliókat sikerül az egyházba bevonni, a nyugat-európai társadalmakban képes lesz-e közelebb kerülni a katolikus papság a hívőkhöz?
Hamarosan felszáll a fehér füst (a fekete füst a sikertelen választást jelzi), meglesz az új pápa. Ha nyitottabb szellemű és kellően bátor bíboros kerül hatalomra, akkor esély nyílik arra, hogy a katolikus egyház megújuljon, és legfőképpen: szembenézzen önmagával.
