Eladta anyja házát, prostit vett rajta

anya
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 14. 15:30
A saját anyja feje fölül adta el a házat egy zongoratanár, hogy finanszírozni tudja szenvedélyét: egy nála harminc évvel fiatalabb prostituáltat, aki igencsak drágán mérte a szolgáltatásait.
Bors

A brit David Butler úgy adta el az édesanyja házát, hogy a 95 éves, beteg asszony még benne lakott, írja a Daily Mail.

A megbecsülésben álló, 69 éves zenetanár a helyi templomban orgonált, de miután megismerkedett a nála harminc évvel fiatalabb örömlánnyal, Rachel Reeddel, teljesen elveszítette az eszét.

Minden pénzét elverte a nőre és a mulatozásaikra, és amikor már nem tudta miből fizetni a szenvedélyét, egyszerűen eladta idős anyja feje fölül a házat.

A demenciában szenvedő néninek fogalma sem volt arról, hogy már nem ő a tulajdonosa a saját házának, amelyben amúgy 62 éve lakott - míg egyszer csak ki nem lakoltatták.

A férfi eleinte úgy leplezte a ház eladását, hogy visszabérelte azt az új tulajdonostól, és az anyjával együtt ő is ott lakott. Ám a prostituált, aki több ezer angol fontot, sok százezer forintot számított fel egy-egy együttlétért, olyan sokba került neki, hogy végül azt a 170 ezer fontot - mintegy hatvanmillió forintot - is elköltötte rá, amennyiért a házat eladta.

A méregdrága viszony tíz évig tartott, a házeladásra azonban csak akkor derült fény, amikor a zenetanár már a bérleti díjat sem tudta fizetni.

Míg a prostituált olyan jól keresett a románccal, hogy pazar házat vett magának és mostanáig luxuskörülmények között élt, hódolója lecsúszott alkoholista lett, aki ráadásul már hajléktalan is.

A börtönt viszont egyikük sem kerülte el: a férfi kilenc hónapra, a nő egy évre börtönbe került, amiért kisemmmizték az asszonyt.

Az idős mama azt mondja, nem nagyon emlékszik, mi történt, de amiatt nagyon szomorú, hogy a fiát börtönbe csukták. Szerencsére van egy másik fia is, amióta nincs hol laknia, ő gondoskodik róla.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.