Bándy-per: Két hete ismerte Katát Péntek László?

P. László
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 18. 10:15
Elkezdődött a Bándy-gyilkosság pere Pécsen. Péntek László - akit az ügyészség aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádol - eddig többször tett egymásnak ellentmondó vallomást, a ma reggel kezdődött tárgyalásra pedig megdöbbentő dolgokat ígért.
Foris

Több eltérő vallomást tett Péntek László, derült ki a Bándy-gyilkosság tárgyalásának első napján a Pécsi Törvényszéken. Öt vallomása közül az utolsót tartja fenn, ebben azt állítja, hogy két hete ismerte Katát.

Péntek korábbi vallomásai abban egyeznek, hogy Kata táskájának láncos szíjával megfojtotta a lányt, miután megerőszakolta. Több vallomásában azt állítja, Katán nem volt fehérnemű, egyikben pedig azt, hogy csókolóztak, és Kata orálisan kielégítette. A fenntartott vallomásban egy romantikus ismerkedésről beszél, többször összefutottak a rendőrség előtti téren. Több randi után a gyilkosság helyszínétől nem messze egy játszótér padján szeretkeztek.

A vádirat szerint lányt a gyilkosság éjjelén hajnali 2 órakor látták utoljára a térfigyelő kamerák, miközben buliból hazafelé tartott. Péntek László a Katát háza előtt szólította le, a lány megijedt, nem mert bemenni ezért elsétált. Péntek egy darabig követte, majd megragadta és a tetthelyre rángatta, ahol megerőszakolta, majd táskájának szíjával megfojtotta.

Ezután elvette a telefonját majd a a pénztárcáját, kivett belőle 12 ezer forintot majd a közeli benzinkúton cigit vett. A telefont el akarta adni, a SIM kártyát és az iratokat kidobta egy szemetesbe.

A fenntartott vallomással az a baj, hogy a történet idején Kata állítólag Hollandiában volt, így nem tudtak találkozni. Erre Péntek nem válaszolt. Azt állitja, csak a gyilkosságot ismeri el, az erőszakot nem.

Péntek László részvétét fejezte ki Kata családja felé.

Fenttartott vallomása szerint Péntek László azért fojtotta meg Bándy Katát, mert a lány nem akarta vele kapcsolatot ápolni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.