34 millió forintot követel a félrediagnosztizált Zsolt

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 16. 09:00
Zagyvai Zsolt áttétes rákos, csak hónapjai vannak hátra. Így kérdéses, megéri-e annak a pernek a végét, amit a kórház ellen indított, miután nem vették időben észre a rosszindulatú elváltozást.
Balajti Péter

Csak néhány hónapja van hátra orvosai szerint a 44 éves Zagyvai Zsoltnak, akinek a tragédiájáról tegnap számolt be a Bors. Az áttétes rák miatt pár napja a bal lába lebénult, iszonyatos fájdalmai vannak.

– Éltető erőm az ötéves kislányom. Hiába derült ki, hogy nem én vagyok a biológiai apja, mégis kimondhatatlanul szeretem. Ezért is indítottam pert az egri kórház ellen. 2010-ben ugyanis jóindulatú daganatnak minősítették a rákos elváltozást, és ez késleltette a gyógykezelésem megkezdését. A megrövidített életemért kapott forintok segítségével szeretném meghosszabbítani azt az időt, amit a kislányommal eltölthetek.

Statisztikai adatokra hivatkozva, minimálbérrel számolva 34 millió forint kártérítést követel Zsolt. Ügyvédjétől, dr. Ivancsó Attilától megtudtuk: a bíróság soron kívül kezeli az ügyet. – Ha a szakértői vélemény alátámasztja az igazunkat, akkor április végére születhet ítélet. Egyébként ügyfelem húga ígéretet tett: ha kell, ő folytatja a pert. Ráadásul saját jogán is kártérítési követeléssel élhet, hiszen megfosztották a bátyjától –fogalmazott a jogi képviselő.

Megkerestük a perbe fogott kórházat is. – Folyamatban lévő peres ügyről nem nyilatkozunk, de azt elmondhatom: az elmúlt időben egyetlen, a kórház ellen indított kártérítési perben sem született elmarasztaló ítélet –közölte a Borssal dr. Bauer Kálmán, a Markhot Ferenc Kórház orvos-igazgatója. Az azóta más városban praktizáló dr. Csanádi Csilla is nyilatkozott a Borsnak.

– Lehet, hogy tévedtem, amikor festékes anyajegynek láttam a gyógyíthatatlan melanomát. Azt viszont nem lehet tudni, hogy a vizsgálat idején csak ott volt jelen a gyilkos kór, vagy addigra már áttétet képezett a nyálmirigyben, ahonnan átterjedhet a csontba, májba és az agyba is. Huszonhét éve praktizálok, de ezen kívül egyetlen per sem indult még ellenem – közölte a doktornő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.