A 36 éves Burly Richard Allen elmondása szerint már nyolcéves kora óta tudta, ő valójában lánynak született – írja a Daily Mail. Azonban a konzervatív családból származó férfinek évtizedeken keresztül titkolnia kellett igazi énjét. Allan szerint ez az elfojtás vezethetett ahhoz, hogy agresszívvá vált és futballhuligánok közé keveredett.
A férfi tizenéves korában csapódott az erőszakos bandához és barátai kegyetlen huligánként ismerték, akinek lételeme, hogy véres verekedésekbe keveredjen. 32 éves koráig próbálta eltemetni magában a női oldalát, azonban be kellett látnia, hogy erre képtelen és a folytonos „macsóskodás” nemhogy boldoggá nem teszi, de depresszióba taszítja.
Az akkor még férfiként élő Allen elhatározta, elszánja magát a nagy lépésre és szabadon engedi a benne lakó nőt. Először szoknyában kezdett járni, lefogyott és lány barátokat keresett magának. Ezt követte az orvosi konzultáció és a hosszú hónapokon keresztül tartó hormonkezelés, majd műtét.
Allen, aki azóta Beccire változtatta a nevét a riportereknek elmondta, soha életében nem volt ennyire boldog. Bár régi barátai hátat fordítottak neki, futball rajongása mit sem változott, a verekedést viszont egy életre feladta, mondta Becci az újságíróknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.