Mindig keressük a távkapcsolót

család
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 10. 21:00
Két hét megy el azzal az életünkből, hogy a tévé távirányítóját megkeressük – derült ki egy felmérésből. Hogy ki tette el, azt akkor sem tudjuk meg, amikor a kutakodás után előkerül a szerkezet.

Megőrülök! Miért nem lehet mindig ugyanoda visszatenni a tévé távirányítóját?! Nemcsak a szülők ripakodnak rá emiatt gyermekükre, hanem sokszor a párok is egymásra. Rendszerint hiába, másnap már megint keresgélni kell a kis szerkezetet.

Mester-Csiki Anna szüleivel és két testvérével emeletes családi házban él. Náluk is mindennapos a probléma.

– Nagyon vicces ez a kutatás, hiszen nálunk mindennap legalább tíz-tizenöt perc megy el a távkapcsoló keresgélésével. Egyszer a fürdőszoba ablakában, másszor a konyhában, a kenyérsütő mellett leltem rá. Őrület, hogy milyen helyekre viszik magukkal a többiek – mosolyodik el Anna.

A lakberendező szerint ki lehetne iktatni ezt a problémát az életünkből. – Leginkább szállodákban találkoztam olyan megoldással, hogy a falpanelben elhelyeznek egy rekeszt a távkapcsolónak – mondja Putnoki Edina.

A viselkedéste­rápiával is foglalkozó pszichológus szerint ezen a problémán csak úgy lehet segíteni, ha a családtagok megegyeznek abban, hogy ezentúl ugyanarra a helyre teszik a távkapcsolót.

– Sajnos ennél fontosabb dolgokról sem beszélnek már azok, akik egy fedél alatt élnek – magyarázza Lovas Zsuzsa. A szakember szerint azért is érdemes rendet tartani egy lakásban, mert ez kevesebb munkába kerül, mint egyszer mindent tisztességesen összepakolni és helyretenni. Hogy ki mennyire rendszerető, a szülői mintán múlik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.