Lesben várnak a sasokra

összeszámolás
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 13. 12:00
Kétszázötven ember azzal tölti a hét végét, hogy számba veszi, hány ragadozómadár telel nálunk. Ez a tizedik sasszinkron: egyszerre két ember figyeli az adott légteret. Tavaly 475 réti sast és 170 parlagi sast számoltak össze.
Ifj. Vasuta Gábor

Tizenegyezer négyzetkilométert járnak be a nemzeti parkok szakemberei, hozzáértő civil szervezetek és önkéntesek az országban, hogy számba vegyék, hány ragadozómadár telel nálunk. Nemcsak a sasok érdeklik őket, az összes horgas csőrűt megszámolják.

A sasok a tél folyamán előszeretettel látogatják az etetőhelyeket. A számolás legfontosabb kelléke a teleszkóp, egy légteret két megfigyelő tart szemmel, és a madarak repülési irányát is feljegyzik, így összesítik, hányat láttak. Sajnos egyre gyakoribb a madármérgezés, ennek is szeretnék elejét venni a megfigyeléssel.
A másik fontos cél, hogy megtudják, hogyan változik ezen fajok populációja.

Az Alföld rónaságai és a Kárpát-medence számtalan vizes élőhelye eszményi a nálunk telelő sasok számára. A számlálásból arra is tudnak következtetni a szakemberek, hogy mi fenyegetheti a telelő sasokat. Sokszor a táplálkozó- és pihenőhelyeket veszélyeztetik a szigeteletlen középtávú vezetékek, amikre felhívják a figyelmet.

A sasszinkronon tavaly 475 réti sast, 170 parlagi sast, egy szirti sast, három fekete sast és 5183 egerész-ölyvet láttak. Az idei eredményeket hétfőn összesítik.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.