Különös sikerélménye volt a természetfotósnak

Észtország
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 04. 13:00
Szerencséje volt annak a természetfotósnak, akinek egy fóka állt modellt egy sziklán. A fényképek arról tanúskodnak, hogy ezek az állatok nem csak a halért, az egészségükért is megdolgoznak.
Bors

Még az is kedvet kap a mozgáshoz, aki eddig csak az Animal Planetet bámulta, ha megnézi, mit művel ez a tündéri „pufóka”. Az állat különös tornagyakorlatait egy szerencsés természetfotós, Valmar Valdmann örökítette meg Észtországban, a tengerparton.

– Már messziről kiszúrtam, ahogy a sziklán egyensúlyoz, de először moccanni sem mertem, nemhogy fotózni, hiszen a fókák nagyon félnek az emberektől – magyarázta Valdmann.

– Sokáig figyeltem, ahogyan mozgott, pont úgy nézett ki, mintha jógázna. Egészen bizarr mozdulatokat tett, emelgette az uszonyát, becsukta a szemét, de amikor közelebb mentem, belecsusszant a tengerbe és eltűnt. Akkor úgy döntöttem, maradok. Kerestem egy jó helyet a vízben, nagyjából tíz méterre a sziklától, és felállítottam a fotóállványt a kamerával. Legalább egy órát vártam, de megérte, a fókám ugyanis visszajött. Egy idő után pedig már érezhette, hogy nem kell félnie tőlem, mert egyenesen rám nézett, és újrakezdte a jógázást. Szabályosan pózolt nekem, miközben a sziklán hempergett! – lelkesedett a szerencsés fotós.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.