Jutka: jogom van emberként élni!

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 21. 10:00
Elegük lett a fázásból, a végtelennek tűnő kóborlásból azoknak a hajléktalan embereknek, akik szombaton elfoglaltak egy üresen álló VII. kerületi házat. A csapat egyik tagja, Jutka húsz éve küzd a nyomorral.
Bors

Tízezer hajléktalan folytat nap mint nap élet-halál harcot a kiszolgáltatottság ellen. Szombaton egy maroknyi csapat megszállta a Csányi utca egyik üresen álló épületét. A nincstelenek a rendőri felszólítás ellenére sem hagy­ták el a házat.

– Nincs vesztenivalóm – mondta Lakatos Bertalanné Jut­ka, aki húsz éve hajléktalan, jelenleg egy maga eszkábálta kunyhóban tengődik Pest külterületén.

– Engem is előállítottak, és harmincezer forintra bírságoltak. Nemhogy erre, kenyér­re sincs pénzem – legyintett az asszony.

A figyelemfelhívó akciót A Város Mindenkié (AVM) csoport szervezte. Aktivistájuk, Udvarhelyi Tessza a Borsnak kijelentette: a házfoglalók a rendészeti eszközök és tömegszállók helyett a kiterjedt bérlakásrendszert és a lakhatáshoz való jog törvénybe foglalását követelik. Bényi Mónika, a BRFK szóvivője közöl­-te: jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenállás miatt állították elő a házfoglalókat.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.