Érd és Százhalombatta között, egy gyümölcsösben égett ki kedden az az autó, amelynek jobb első ülésén egy elszenesedett holttestet találtak – tudta meg az MTI a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjétől.
Spitz Alexandra elmondta, hogy mire a rendőrség riasztására az érdi tűzoltók a helyszínre értek, a jármű már szinte teljesen kiégett.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt mondta, hogy állampolgári bejelentés alapján délután szereztek tudomást a Százhalombatta külterületén égő autóról.
A tűz keletkezésének okát, illetve a haláleset körülményeit szakértők bevonásával az Érdi Rendőrkapitányság is vizsgálja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.