Hazudott a telefonról Bándy Kata gyilkosa

P. László
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 30. 07:25
A Bors megtudta: a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László hat alkalommal, 40 órán át vallott a ­rend­őröknek, és többször ellentmondásokba bonyolódott. Ügyvédje sem tudja, a tárgyaláson mivel hozakodik majd elő a férfi.

Közeleg a február 18-ai tárgyalás, és egyre több részlet derül ki Bándy Kata meggyilkolásának körülményeiről. A P. Lászlót védő dr. Sólymos Sára a Borsnak megerősítette: a vádirat tartalmazza, hogy védence szexuális erőszakot követett el.

­Külön ­tény­ál­lás­ként azonban nem vádolják meg P. Lászlót szexuális erőszakkal, a férfi aljas indokból elkövetett emberölés miatt ül a vádlottak padjára. Sólymos Sára – ­ügy­védi titoktartásra hivatkozva – nem kívánt további részleteket közölni.

Információink szerint elfogása óta összesen hatszor hallgatták ki P. Lászlót, 40 órányi beszélgetést rögzítenek a jegyzőkönyvek. A 40 óra során a férfi többször megváltoztatta vallomásait, számos ellentmondást tartalmaznak az iratok.

Egyik vallomása szerint Bándy Kata még élt, amikor ­tavaly július 8-án magára hagyta, még hallotta a ­léleg­zését. A másik vallomás szerint viszont P. László csak akkor távozott, amikor Kata már nem adott életjelet.

Feloldásra váró ellentmondás rajzolódott ki a motivációt illetően is. Míg egyik vallomásában azt állította a gyilkos, hogy korábban ismerte Katát, sőt viszony alakult ki közöttük, később úgy módosított, hogy találomra választotta ki a hazafelé tartó lányt a gyilkosság éjszakáján.

Előbbi verziójában P. László azt adta elő, hogy a gyilkosság előtt egy hónappal, júniusban találkozott először Bándy Katával. Pécs egyik parkjában pillantotta meg, ott elegyedtek beszélgetésbe.

Mivel a férfi szerint kettesben zajlott akkori beszélgetésük, más tanú nem is tudja igazolni ezt, mint ahogyan azt sem, hogy P. László később több alkalommal is találkozott volna a pszichológusnővel. P. azt is állította: a gyilkosság után azért vitte magával Kata mobiltelefonját, nehogy a nyomozók ­kiolvassák belőle a számát.

Ugyanakkor információink szerint a műszaki szakértő nem találta meg a készülékben P. László számát.

Egyelőre ügyvédje sem tudja, a tárgyaláson melyik vallomásához ragaszkodik P. László.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.