Farkasokkal él a nyugdíjas

állatvédők
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 28. 15:30
Szerencsés ember Werner Freund, az igazi farkasember. Felesége eltűri, hogy a nap nagy részét ragadozókkal tölti, közösen vadászik velük, és még a zsákmányból is eszik.
Bors

Nem mindennapi életet él a ma már hetvenéves egykori német katonai ejtőernyős, a Saar-vidéki Werner Freund.

Miután már rég befejezte az ugrálást, ­ad­renalinéhségét másképp ­elé­gíti ki: farkasfalkával osztja meg mindennapjait. Szerencsés férfinak mondhatja magát, ugyanis felesége, Erika ­évti­zedek óta tűri, hogy imádott farkasembere minden percét a veszélyes ragadozóknak szenteli.

– A házunktól nem messze terül el a 25 hektáros Farkaspark, amelyet Werner kemény munkával felépített – mondta el az asszony a Bildnek. — Az elmúlt negyven évben állatkertekből vásárolta fel a farkaskölyköket, és mindegyiket ő nevelte fel — tette hozzá.

– Tudom, hogy a nagy többség elképesztőnek tartja, ahogyan viselkedem, ahogy együtt marcangolom a nyers szarvashúst az állatokkal, de higgyék el, ez az egyetlen módja, hogy befogadjanak maguk közé — vette át a szót az igazi farkasember, Werner.

— Alfahímmé kellett válnom közöttük. Nem arra törekszem, hogy megszelídítsem őket, sőt. Viszont szeretek velük és közöttük élni, együtt vadászom és együtt üvöltök velük.

Werner Freund farkascsapata jelenleg 29 veszélyes ragadozót számlál, a hat falka többek között európai, szibériai, kanadai és mongol egyedekből áll.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.