Jó sztálini hagyományokhoz hasonlóan Kim Dzsong Un is elkezdett megszabadulni a számára nemkívánatos elemektől vagy azoktól, akik szerinte veszélyeztethetik a hatalmát. Az egy évvel ezelőtt hatalomra került kis Kim előretörése sokakat meglepett, hiszen két idősebb bátyja is jogot formálhatott volna a „trónra”. Kim Dzsong Il azonban mégis a legkisebb királyfit választotta.
Nos, egy ideig úgy tűnt, ebbe mindenki belenyugszik, de valami változhatott időközben Észak-Koreában. Phenjan ugyanis gyakorlatilag kiirtotta Kim Dzsong Un testvéreit, a hivatalos kommunikáció szerint ugyanis a legfőbb vezető egyke, és ő az igazi örököse a Kim dinasztiának.
A diktátor két idősebb bátyja, Kim Dzsong Nam és Kim Dzsong Csul jelenleg külföldön él, meglehetős luxusban, habár minden lépésüket figyelik az észak-koreai kémek. Szórakozhatnak, nyugati filmeket nézhetnek, de ezentúl tilos megszólalniuk. Semmivel sem hívhatják fel magukra a figyelmet, ugyanis az akár végzetes is lehet a számukra. Már csak az a kérdés, hogy az észak-koreaiak hogyan felejtik majd el őket, igaz, ismerve az országban uralkodó állapotokat, valószínűleg a saját létezésüket is letagadnák, ha arról kérdeznék őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.