Remény: cérnabeültetéstől lesz gyerekük a nőknek

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 23. 07:25
Ha egy új gyógymód kapcsán arról hallani, hogy a bénák járni, a süketek hallani kezdenek, az ember kétkedni kezd. Ám a Borsnak többen is beszámoltak arról, hogy a cérnabeültetéses akupunktúra rajtuk segített.

Inez hároméves, egészséges kisbaba. Szülei 2007-ben fordultak egy Magyarországon praktizáló vietnámi doktornőhöz, aki az akupunktúra forradalmian új módszerét alkalmazta. Cseri Zsófia lapunknak elmondta, hogy nem akartak belevágni a lombikprogramba, mert sok ismerősünket az lelkileg nagyon megviselte, főként, ha nem sikerült, ezért határozták el, hogy kipróbálnak egy olyan gyógymódot, amiről korábban már sok jót hallottak.

Jön a gyerek!

– Amikor elkerültünk Le Thúy Oanh-hoz, gondoltuk, nincs semmi vesztenivalónk. Megvolt persze bennünk a kétkedés, de velünk valóban megesett a csoda, egy kezelés után állapotos lettem – emlékszik vissza az anyuka, aki azóta már testvért is szült Ineznek, s áprilisra a harmadik gyermekét várja. „Ennek a módszernek nemcsak a gyermekeimet köszönhetem, hanem, hogy kigyógyultam a pajzsmirigy-túltengésemből, amire egy 65 éves professzor korábban azt mondta: reménytelen eset.” A kiskunfélegyházi anyuka lapunknak arról számolt be, hogy egy-egy kezelés alkalmával testének 20-30 meridián pontjába, még a halántékába is helyeznek el rövid cérnadarabokat.

Dr. Le Thúy Oanh vékony, törékeny asszony – hatalmas munkabírással. A rendszerváltás évében, 1989-ben utazott először Magyarországra, s jelenleg Európában egyedül nálunk alkalmazza az akupunktúra speciális, Vietnamban „felfedezett” ágát, a cérnabeültetéses módot.

– Az akupunktúra a testen elhelyezkedő több mint ezerkétszáz ponton keresztül képes hatni a szervezet belső rendszerére, ráadásul a hagyományos tűszúrásos eljáráshoz képest a beültetett cérnaszál egészen a felszívódásig folyamatosan kifejti a hatását, így rendkívül intenzívvé teszi a gyógyulást – foglalja össze lapunknak a módszer lényegét az ázsiai doktornő, akinek négy idevágó könyvéből kettőt a vietnami orvostudományi egyetemeken hivatalos tananyaggá minősítettek.

És mégis mozog a kéz

Az elmúlt években – az addig meddő családokban – több száz kisbaba született a kezelések hatására, de a cérnabeültetés sikert hoz a mozgásszervi, a szív- és érrendszeri betegségek esetén egyaránt. Albert László 2000 májusában egyre súlyosbodó ideggyulladásos bénulás tüneteivel kapott kezelést. Amint a Borsnak meséli, a kórházban korábban az úgynevezett plazmafelezős módszerrel igyekeztek kiszűrni a véréből a gyulladt részecskéket, ám csak egy-két napos javulást hoztak a kezelések.

– A vietnámi központban a fejbőrömbe, a csigolyám mellett végighaladva, a kéz- és lábujjaim közé, a halántékomba egyaránt kaptam cérnabeültetést, legalább negyven pontban. Már az első alkalom után jobban lettem, és egy-két hónap elteltével a saját lábamon, de mankóval érkeztem, aztán azt is elhagytam. Ma gép mellett, intenzív fizikai munkát végzek, 12 órázom, hál’ Istennek egészségesnek érzem magam!” – meséli saját történetét lapunknak az 54 éves férfi, aki Lukácsházáról még ma is feljár háromhavonta, hogy a kezeléssel az immunrendszerét erősítse.

Hallani fog a süket

Dr. Le Thúy Oanh módszerével a legtöbb betegség esetén javulás érhető el, olykor reménytelennek látszó esetekben, sőt, a veleszületett süketség, a bénultság bizonyos változataiban is.

A Bors beszélt olyan, a neve közlésének mellőzését kérő pácienssel, akinek orvosai az agyvérzését követően azt mondták, a bal kezét soha nem fogja tudni mozgatni, néhány cérnabeültetés kezelés után azonban – ahogyan a férfi mondta – „bekövetkezett az, amiben már nem reménykedtem”. Egy autista kisgyermek anyukája pedig arról számolt be nekünk, hogy kisfia nyugodtabb, összeszedettebb lett, mozgása pedig lényegesen koordináltabbá vált.

A doktornő szerint a siker titka az, hogy a hagyományos keleti orvoslásban az emberi szervezetre minden betegség esetén egységként tekintenek, és a kulcsszó az egyensúly. „Az ellentétes energiák aktivizálásával, illetve a túlsúlyban lévő energia szétoszlatásával gyógyítunk, azaz megpróbáljuk helyreállítani a szervezet belső egyensúlyát.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.